Karlos Dansby tegnap arról beszélt, hogy 2008-ban a védelem csapatkapitányaként elromlott a rádiókapcsolata a Gillette Stadiumban, melyet utána nem is tudtak megjavítani. A linebacker akkor még a Cardinalst erõsítette, és úgy véli, nem a véletlen mûve volt az egész. Dansby kijelentése óta még hárman jelentkeztek, akiknek hasonló technikai malõrjük volt Foxboróban.
A 2005-ös szezonban a Jaguars foxborói vendégszereplésekor Jack Del Rio vezetõedzõ hasonló problémával nézett szembe. Állítólag nem értették a malõr lényegét, és senki nem tudott rajta segíteni.
2006-ban pedig a Lions támadó koordinátora, Mike Martz is hasonló „tüneteket” észlelt. Olyannyira, hogy két drive során nem is tudta rádión hívni a játékokat, mindkétszer a támadás közepén akadozott a kommunikáció.
Marvin Lewis, a Bengals vezetõedzõje ugyancsak élt már át hasonlót a Patriots arénájában.
„A headset tönkrement. Ez is Foxboróban történt” – jelentette ki.
Az NFL-ben senki nem jelentette fel a Patriotsot ez ügyben, de a Spygate és a Deflategate árnyékában ezek a történések minimum gyanúsnak tûnnek.
Forrás: profootballtalk.com