AZ ELSÕ GM

A fentebb említett franchise pedig nem más, mint a Pittsburgh Steelers. Bármily meglepõ, az igen színes és izgalmakkal tarkított történelemmel büszkélkedhetõ gárdának eddig nem volt általános menedzsere. De mint mondani szokás, egyszer mindennek vége szakad. Így a „GM nélküliség” is megtört Pittsburghben. A legszebb az egészban azonban az, hogy semmiféle csinnadratta nem övezte Colbert kinevezését, aki a Steelers történelmének elsõ általános menedzserének mondhatja magát.

Az úriember egyébként 2000-ben került a csapathoz és a futball-tevékenységekért felelõ igazgató volt, és Tom Donahoe-t váltotta le. A Kohászoknak eddig három tulajdonosuk volt, mindannyian a Rooney család sarjai, és néhány évvel ezelõtt, mikor megkérdezték Dan Rooney-t, hogy miért nincs a csapatnál GM azzal felelt, hogy õ a csapat általános menedzsere. A helyzet azonban az volt, hogy a posztot eddig sosem használták hivatalosan a csapatnál. Annyira csendben zajlott a kinevezés, hogy nyomtatott formában nem is található meg sehol, csupán elektronikus formában elérhetõ a csapat honlapján. Ugyan hatalmasnak tûnhet a változás, de higgyük el, hogy szinte semmit nem fog változni sem a csapat, sem pedig az 54 esztendõs Colbert munkája. Maximum az önéletrajzába még beleírhatja, hogy „Én vagyok a Pittsburgh Steelers elsõ általános menedzsere”.

Ezzel egyidõben a gárda öt játékostól is megvált. Hirtelen a csapaton kívül találta magát Vaughn Charlton tight end, Kevin Dockery cornerback, Eric Greenwood elkapó, Kenneth Moore elkapó és Miguel Chavis tight end.  Utóbbit valószínûleg a Falcons elleni találkozón elszenvedett izomszakadás miatt engedte el a csapat.

Helyi idõ szerint csütörtök délután négyig még négy játékost kell elengedniük, ahhoz hogy a 80 fõs limit alá kerüljenek. Kérem tegyék meg tétjeiket!!

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások