NEM LESZ ELTILTÁS

Nemrégiben a két renitens személyes megbeszélést folytatott Roger Goodell fõigazgatóval, aki most határozott a két játékos ügyében. Az egyébként a büntetésekkel korántsem fukarkodó Goodell ezúttal meglepõ módon egyik profit sem tiltotta el egyetlen meccstõl sem, így a két balhés fiatal csak a bíróságokon lesz kénytelen csatákat vívni a múlt sötét tettei okán.

A Tampa általános menedzsere, Mark Dominik azt nyilatkozta az eset kapcsán, hogy a liga vezetõi telefonon tájékoztatták a verdiktrõl, így a Buccaneers már ennek megfelelõen készül a további küzdelmekre. Hozzátette, hogy Talib térdínával bajlódik, így ahogy az elsõ két elõszezon-találkozót, úgy a Dolphins elleni ütközetet is kihagyta a védõ. A corner pere egyébiránt 2012 márciusára lett kitûzve a bíróságon, így a lövöldözéses balhéja elvileg nem fogja zavarni a játékos 2011-es szezonját. „Megtárgyaltuk Aqib ügyét, és a liga arról informált bennünket, hogy nem függesztik fel a játékjogát. Ugyanakkor mi és az NFL is nyomon követjük a jövõbeli történéseket, és annak megfelelõen majd érdemben reagálunk” – érvelt Dominik.

A liga szóvivõje, Greg Aiello azt is bejelentette, hogy Kenny Britt sem kap büntetést a ligától. „A fõigazgató elmondta, hogy Britt felelõs a saját tetteiért, és aláhúzta, esetleges jövõbeli incidensek következményekkel fognak járni esetében” – nyilatkozta Aiello. A receiver egyébként – szintén térdín-sérülés miatt – ugyancsak kihagyta az elõszezon harmadik játéknapját, amikor a csapata a Bears gárdáját gyûrte le egy szoros összecsapáson. „Mindig vannak kétségek bennem, hogy a dolgok miért történnek velünk. De én már továbbléptem, elmondtam néhány imát, és talán még jó dolgok is jönnek a számomra” – értékelt az elkapó.

Forrás: nfl.com

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások