Ron Rivera hiába cserélte le az edzõi stábot, úgy látszik a csapatot nem forgatja fel fenekestõl Karolinában. Pedig ha megnézzük Clausen tavalyi teljesítményét, Rivera offseasonbeli nyilatkozatait és a Cam Newtonról szóló edzésbeszámolókat, akkor érthetetlen, hogy hogy kerülhet Clausen az élre. Az idei 1/1, Newton eddig igencsak meggyõzõ a jelentések és csapattársa, Steve Smith szerint is. Az újonc QB már két 65 yard feletti TD-t is jegyzett az edzéseken, ráadásul Smith szerint csak a hátsó lábán állva is simán hajít 50 yardot, tehát a karjával sincs gond. Ehhez képest a tavaly becsõdölt Clausen nevét találjuk a depth chart elején, így õ kezd majd a New York Giants ellen.
Rivera ugyanakkor azt is elmondta, a lista még változhat, és senki se számítson arra, hogy az elsõ hét elõtt megnevezi majd a kezdõ irányítóját. Hozzátenném, ha az elõszezon meccsek alatt nem látunk majd szakadéknyi kontrasztot Newton és a többiek között, tehát nem tudjuk egyértelmûen megjósolni, hogy Rivera kit választ majd, akkor fölösleges törõdni a kérdéssel, ugyanis ebben az esetben a Panthers idén sem lesz tényezõ.
A depth chart mellesleg tartalmaz még érdekességeket. Ilyen például, hogy Legedu Naanee, akit Rivera tulajdonképpen San Diegóból „hozott magával”, csak a negyedik az elkapók listáján Steve Smith, David Gettis és Brandon LaFell után, igaz, mindhárom elkapó sérüléssel küszködik. Gettis és LaFell combhajlító sérülésbõl lábadoznak, míg Smith épp tegnap sérült meg, amikor elvágta az ujját a csapat vállvédõs edzésén.
Szintén meglepõ, hogy a 2009-es második körös pick, Everette Brown csak a cserepadra szorult, miután a 2010-ben a negyedik körben húzott Eric Norwood megelõzte õt a a bal oldali defensive end posztján. Talán még nagyobb bravúrt hajtott végre Byron Bell, aki draftolatlan újoncként került a csapathoz, Travelle Wharton cseréjeként a második csapatban kapott helyet.
Elkeserítõ képet mutat viszont a védõfal közepe, miután a tavaly nagyrészt kezdõként játszó Nick Hayden csak a harmadik csapat tagja, helyette az újonc Sione Fua, és a csak szökõévekben játszó Corvey Irvin kezd majd DT poszton, ami azt jelenti, hogy a Panthers ellen érdemes lesz futással próbálkozni, akár már szombaton (magyar idõ szerint vasárnap hajnalban) a Giantsnek is.
Forrás: blogs.charlotte.com