Hogyan viszonyultok a kirúgás új szabályaihoz?
Szerintem az új szabály hatása csak az idény elején fog mutatkozni. Aki decemberben megy Clevelandbe, vagy aki novemberben Chicagóba, annak úgy is mindegy lesz, hogyha az 50 yardos vonalra teszik is le a labdát, a szél miatt úgyse fog eljutni az endzone-ig. A szezon elõrehaladtával az idõjárás is egyre nagyobb hatással lesz a kirúgásokra és a puntokra. Értem én, hogy a liga vezetése mit akar elérni (a visszahordások számának csökkenését, hogy kevesebb sérülés történjen), de így is úgy is lesznek olyanok, akik megiramodnak majd az elrúgott labdákkal.
Mibõl áll a játéktervetek? Fogtok rövideket rúgni?
Attól függ, hogy jó lesz-e a blokkoló csapat. Ha igen, akkor elrúgjuk, amilyen messzire csak tudjuk, ha nem, akkor lehet, hogy megpróbálkozunk majd a rövidebb labdákkal. Mindig azt a fajta rúgást kell alkalmazni, ami a legjobban fekszik az egységnek. Mi mindig is olyan csapat voltunk, akik a sarokba rúgják a labdát, aztán a megfelelõ blokkokat kiosztva útját állják a visszahordásoknak. Továbbra is az lesz a célunk, hogy a 20 yardos vonalon belül tartsuk az ellenfeleket, hogy jó mezõnypozícióba juttathassuk a védelmünket.
Jacquizz Rodgers játszott visszahordóként az egyetemen?
Igen, õ is azon játékosok között van, akik versenyben vannak a returner posztért. Ott van még Eric Weems, aki tavaly nagyon jól szerepelt és Harry Douglast is visszakaptuk. Ezen a téren bõven van választási lehetõségünk.
Forrás: Atlanta Journal-Constitution