„Kissrác korom óta az az álmom, hogy az NFL-ben lehessek kezdõ irányító, és úgy tûnt, hogy ez valóra is válik. Most viszont ismét egyre távolabb kerülök attól, hogy ez az álom valóra váljon” – nyilatkozta Tebow a The Denver Postnak. Kyle Orton azonban egyre közelebb kerül ehhez az álomhoz, tekintve, hogy a veterán játékos mind Tebow-t, mind pedig Brady Quinnt magasan túlszárnyalta a Denver eddigi edzésein. Ha a Broncos vezetõségének van esze, akkor máris pontot tehetünk a mostanában terjedõ pletykák végére, miszerint Orton csapatot keres.
Bár a klub úgy zárta a szezont, hogy Tebow volt a kezdõ, az ifjú irányítónak most igen nagy szerencse kell ahhoz, hogy egy playt is játszasson az elsõszámú támadófal mögött. Ezalatt pedig Orton az edzések fõszereplõjévé vált.
Az új denveri fõedzõ, John Fox ugyan még nem jelentette be, hogy ki lesz a kezdõ és ki lesz kispados, de az eseményekbõl már látszik, hogy a küzdelemben minden bizonnyal a tavaly bizalmat vesztett Orton vezet. Tebow támogatói (ahogyan gyûlölõi is) pedig ismét lendületbe jöttek. „Borzasztóan pontatlan, de ami még zavaróbb, hogy futás és mozgás közben még rosszabbul dobja a labdát, mint amikor a zsebben marad. Elég csak a tavalyi meccseket megnézni, és nem kérdés, hogy Orton vagy Tebow legyen-e a választás. Elképzelhetetlen, hogy a Broncos nyerni tudna Tebow-val” – irta Merril Hoge, az ESPN elemzõje a Floridai Egyetem egykori sztárjátékosáról. LeBron James, az NBA sztárja viszont védelmébe vette Tebow-t: „Tim sikeres lesz az NFL-ben. Nagyon keményen dolgozik, mellesleg született vezetõ, egyszóval gyõztes alkat! Csak egy kis idõre van szüksége és jó lesz.”
„Próbálok nem figyelni arra, ami a médiában elhangzik, de persze nem zárhatom ki teljesen az életembõl, így hallok olyanokat, amik nem esnek jól. Fõleg, hogy olyan emberektõl jön a kritika, akik sem edzeni, sem pedig játszani nem láttak, így azt sem tudják, hogy mire vagyok képes” – mondta Tebow a Postnak.
Az biztos, hogy a QB kemény hetek elé néz, de elmondása szerint próbál az elõtte álló feladatokra koncentrálni: „Akik azt mondják, hogy nem fog sikerülni az áttörés, azok tévednek. Nem tudják, hogy mi van bennem és mire vagyok képes. A családom és a barátaim is aggódnak a fel-felröppenõ hírek miatt, de mindig megnyugtatom õket, hogy nincs miért aggódniuk, mert a hitem sosem hagy el.”
Forrás: NFL.com