John Fox az irányítókérdésnél sokkal sürgetõbbnek tartja a futókérdést, ugyanis hiába tárazott be a Broncos két éve, Peyton Hillis már a Brownsban vált sztárrá, Corell Buckhalternek saját háziorvosa van, Knowshon Moreno pedig egyedül kevés a feladatok ellátására. „13. helyen végeztünk tavaly, ami a támadószekciót illeti. Én nagyobb egyensúlyt szeretnék. Többet és jobban kell futnunk, így egy futó az elsõszámú prioritás a számunkra a szabadügynök-piacon. Nekünk lesz a legkimûveltebb futójátékunk a ligában” – ígérte Fox, akitõl ezt el is hisszük, hiszen annak idején õ nevelte ki a Panthers kétfejû szörnyét, a Stewart-Williams RB-duót is.
Fox ugyanakkor a labda másik felérõl sem feledkezett meg, ami érthetõ, hiszen a Vadlovak tavaly 32. helyen végeztek a 32 csapat közül, ami a védekezést illeti. Konkrét terveket ezzel kapcsolatosan még nem említett, mindenesetre Von Miller behúzása nagyot lendíthet majd a Denver teljesítményén.
A vezetõedzõ ezután saját szerepérõl és az akklimatizációról beszélt. „Két évbe telt Carolinában, de azt gondolom négy év elég fair idõintervallum az értékelésre. Nem ígérek mutatót, de azt igen, hogy a jó irányba fogunk elmozdulni, és ehhez még két év sem kell” – árulta el Fox jövõképét. Emellett azt is elmondta, korábbi munkatársa, Mike McCoy fogja hívni a támadójátékokat, míg Dennis Allen a védõfelállásokat. „Az én dolgom vasárnaponként a vezetõedzõsködés lesz. A koordinátorokra hárul a támadószekció, a védõszekció és a speciális egység is. Mondhatjuk, hogy egész héten el leszek foglalva a játéktervvel, és idõm nagy részében a védelemmel foglalkozom majd, a védelmemmel, amely egy kicsit hasonlítani fog az öreg Buddy Ryan féle 46-os védelemre és a kreatív védekezésre, amit Dennis tesz hozzá.” Fox továbbra is tartja magát ahhoz, hogy visszaáll a 4-3-as rendszerbe, de több variációt is kitalál majd hozzá, hogy a Broncos jelenlegi védõit bele tudja rakni a régi-új sémába.
Foxnak tehát már megvannak a tervei a következõ szezonra, és mivel épp az interjú napján állt munkába elõször kéthetes golfozós nyaralása után, biztosak lehetünk benne, hogy kipihenten vág neki tervei megvalósításának. Az egyetlen probléma csak az, hogy amikor kinéz irodája ablakán, a lockout miatt csak egy üres létesítményt lát…
Forrás: denverpost.com