Amióta sem DeMaurice Smith, sem Roger Goodell nem kapja meg a teljes fizetését, nem igazán tesznek ki magukért a nyilatkozatok terén. Tegnap 12,5 órán keresztül tárgyaltak zárt ajtók mögött, így az újságírók abban reménykedtek, hogy lesz valami mondanivalójuk a résztvevõknek, miután kijöttek a tárgyalóból, de sajnos csak a szokásos kliséket hallhattuk újra, mint például a „Nagyon, nagyon nehéz nap volt, de elõrelépés történt” vagy a klasszikus „Még nagyon sok tennivaló van hátra”.
Annak viszont örülhetünk, hogy a felek ma folytatják majd a tárgyalásokat, és bár múlt héten pénteken pihenni vonultak, most talán hétvégén sem derogál majd nekik dolgozni. Úgy gondolom, hogy mivel már csak két hét van hátra az edzõtáborok kezdetéig, mind az NFL-nek, mind a tulajdonosoknak, mind az ex-NFLPA-nak kutya kötelessége innentõl minden nap 10-12 órán keresztül tárgyalni egészen addig, amíg nincs áttörés az ügyben. Elhiszem, hogy az ilyen egész napos vitanapok fárasztóak, de négy ok miatt egyáltalán nem tudom õket sajnálni.
Egyrészrõl azért, mert dollármilliárdokról megy a vita, tehát ha órabérben nézzük, még mindig nagyon jó pénzért dolgoznak a résztvevõk.
Másrészrõl azért, mert bõven lett volna idõ kevésbé feszített tempóban lefolytatni ezeket az egyeztetéseket, ha a felek nem játsszák a sértõdöttet a március közepe óta, vagy ha idõben elkezdik az új kollektív szerzõdést érintõ tárgyalásokat.
Harmadrészt azért, mert mások a megélhetésükért (sokkal kevesebb pénzért) simán dolgoznak 10-12 órát egy nap, akár hétvégén is, és senki sem sajnálja õket.
Negyedrészt pedig azért, mert ha nem vennének ki 2-3 napos pihenõket minden héten, akkor elég lenne 6-8 órában szorongatni egymás torkát.
Szóval mindezeket számba véve én akkor sem tudnék könnyet hullatni, hogy ha 72 órán keresztül még pisilni sem engednének ki senkit a tárgyalóból, de meglenne végre a megegyezés. Mindenesetre a tegnapi nyilatkozatokból az szerencsére egyértelmûen kiderült, hogy a 12,5 órás tárgyaláson nem azt egyeztetik, hogy mit mondjanak a sajtónak, amikor kilépnek a mikrofonrengeteg elé, mert már napok óta nem tudtak magukból egy új gondolatot sem kipréselni.
Forrás: profootballtalk.com