IGÁSLOVAK AZ NFL-BEN – I. rész

Turner, az egyik legjobb futó átlagosan 27 labdát kapott kézbe meccsenként (43 mérkõzés alatt összesen 888-at) az utóbbi három évben. Ennyi lehetõséget váltott 3941 yardra és 23 touchdownra, ami megmagyarázza, hogy miért köt ki annyiszor a labda a kezében.

 

Turner cseréje, Jason Snelling értékes szabadügynök és az Atlanta nem is akarja elereszteni de ezért nem akarnak sokat áldozni pénzügyi téren, amit jól jelez, hogy a drafton bebiztosították magukat Jacquizz Rodgersszel. Bár Turner tehermentesítése megoldható lenne, de a támadósor nem muzsikálna olyan jól nélküle, mint azt 2009 világosan bizonyította is, amikor Turner bokasérülése miatt csak 11 meccsen segíthette csapatát.

Nem feltétlenül a fent említett futómennyiség viseli meg a running back-eket, semmint az az ütésmennyiség, amit Turner is kap, akinél igen ritka, hogy egy szerelés után már nincs talpon. Ez az oka annak, hogy az „igásló” futók hamar kiégnek és csapatuk igyekszik túladni rajtuk. Amikor az „ezermester” runnin back-ek elérik a 30-at drasztikusan csökken a hatékonyságuk. 

De nem csak a Falconsnál húzza az igát csupán egyetlen futó:

Chris Johnson, Titans: Technikás, az ütközéseket inkább kerülõ stílusával kevésbé sorolnánk õt az „igásló” kategóriába. Mégis, az utóbbi két szezon során 768 alkalommal nyomták kezébe a bõrt, míg hároméves karierje során 1062 alkalommal kaparintotta meg azt. És akkor még nem is említettük meg, hogy 191 fonttal (87 kg)  mérlegel CJ2K, ami jelentõsen kevesebb, mint Turner 244 fontja (111 kg).

Johnson futóstílusával elkerüli a közvetlen, nagy erejû ütéseket, akárcsak Warrick Dunn-nak vagy Edgerrin Jamesnek, nem kenyere, hogy szükségtelenül beleálljon a szerelésekben. Ennek ellenére, óriási teljesítménye megköveteli, hogy néha belenézzen a védõkbe.

Johnson még csak 25 éves, négy évvel fiatalabb, mint Turner, ezért biztos, hogy ha a sérülések elkerülik, akkor még négy évig elkápráztat minket a srác.

Adrian Peterson, Vikings:  A beceneve ‘all day’ (minden nap), ami jól jelzi, hogy nem szenved labdaéhségben, amit az utóbbi négy évben átlagosan 300 labdával (összesen 1198) elégített ki a csapata.

Terhei tovább fognak nõni a következõ szezonban, ha az újonc irányító, Christian Ponder érkezésére gondolunk, pláne ha esetleg Sidney Rice-szal nem ütnek nyélbe egy új szerzõdést. Toby Gerhart, Peterson cseréje ígéretes tehetség de nem annyira, hogy jelentõsen változtatna a status quón, miszerint Peterson fogja vinni a prímet a Vikings támadójátékában. Bill Musgrave támadókoordinator Atlantából váltott jegyet Mineapolisba… Van még kérdés?

Peterson kétségtelenül a liga legsokoldalúbb és legjobb futója. Rendkívül pusztítóan fut, miközben óriási ütéseket oszt ki és ezzel együtt visel el. Ez a stílus inkább befolyásolja meg karrierjének hosszát, mint az a labdamennyiség, amit kap majd.  

Forrás: nfl.com

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások