Habár Johnson a szerzõdésével kapcsoltban csak jókat mondott ebben a hónapban a játékosok által szervezett edzéseken, azt hallottuk, hogy ha a lockout végén nem kap új kontraktust, akár az edzõtábort is kihagyhatja. A futónak jelenlegi szerzõdésébõl még két év van hátra, maximum 2,7 millió dollárt fog keresni, ami nyilván aprópénz a liga egyik, talán a legjobb futója esetében. A 2009-es szezon után, amikor túllépte a 2000 futott yardot, a Titans fogta azt a másfél millió dollárt, ami a szerzõdése utolsó felében járt volna neki, és beépítették a 2010-es fizetésébe, hogy idõben megjelenjen az edzõtáborban. A futó akkoriban azt mondta, új szerzõdést akar, ami 30 millió dollárt garantál neki, és kijelentette, 2011-ben az lesz a célja, hogy bebiztosítsa hosszú távú jövõjét.
A Titans számára az jelenti a gondot, hogy Johnson a tárgyalások során elõnyben lesz velük szemben. A futásorientált támadócsapat most még inkább rá fog támaszkodni, mivel Locker még közel sem áll készen a profik közötti játékra, finomítani kell képességeim, meg kell szoknia az új tempót. Tennessee-ben így nem engedhetik meg maguknak, hogy Johnson nélkül lépjenek pályára. A rosteren mögötte Javon Ringer és az újonc Jamie Harper tanyázik, két olyan futó, akik még nem bizonyattak, de az biztos, hogy nem olyan tehetségesek, és nem olyan robbanékonyak, mint Johnson.
Öröm az ürömben a Titánoknak, hogy a futón kívül nincs más olyan játékos, aki ekkora összegre pályázik. Annak ellenére, hogy a csapat két, a futójáték szempontjából fontos szabadügynököt, Leroy Harris OG-t és Ahmard Hall FB-t is megpróbálja megtartani, minden bizonnyal marad elegendõ pénzük, hogy egy jobb szerzõdést tudjanak felajánlani C.J.-nek, ami egy kategóriában van az elmúlt két szezonban mutatott teljesítményével. Fõleg annak fényében, hogy az új CBA rá fogja kényszeríteni a csapatokat a költekezésre.
Forrás: Pro Football Weekly