Ezt jelenti, hogy amit megnyílik a piac, és egy csapat elviszi, kompenzációként egy második körös picket kell adnia a Ravensnek. Nem rossz egy olyan sráctól, akit egyik csapat sem tartott arra érdemesnek, hogy akár egy hetedik körös picket rááldozzanak. Miután az elsõ két szezonjának nagy részét a kispadon töltötte, McClain 2010-ben a 16 meccsbõl 15 alkalommal volt kezdõ, és harmadik lett a csapatban a szerelések tekintetében.
Úgy tûnt, a Ravens szeretné Ray Lewis mellett látni a hozzá hasonlóan a University of Miami játékosaként végzõ Tavares Goodent, a 2008-as Draft harmadik körében draftolták is. De Gooden nem vált azzá, akivé a Hollók szerették volna, azóta viszonylag beleveszett a szürkeségbe.
Aztán leigazolták a Georgiáról érkezõ, draftolatlan linebackert, Dannell Ellerbe-t, aki újoncként a kevés idõ alatt, amit a pályán töltött, elég jónak tûnt. Sokan úgy gondolták, hogy õ, és nem McClain indult el az úton, hogy a Ravens következõ nagyszerû belsõ linebackere legyen. Azonban különbözõ okok miatt, attól függõen, hogy kinek tesszük fel a kérdést, Ellerbe nem fejlõdött akkorát, mint az elõjelek mutatták, McClain pedig képes volt kihasználni a lehetõségeit.
Õ lenne a következõ nagy linebacker, esetleg Ray Lewis jövõbeni utóda? Ki tudja. De ne feledjük, a Ravens védelmében két belsõ linebacker van, tehát amíg nem lesz a legnagyobb, az egyik lehet a két legnagyobb közül.
Forrás: BaltimoreBeatDown.com