Nyilvánvaló, hogy a védõvel hosszú távon már nem lehet tervezni, de ezzel együtt szinte biztosan sokat segíthetne egy olyan gárdánál, ahol azonnali erõsítésre szorul a secondary. Ilyen lehet például a Jaguars. Hiszen, még ha kissé le is lassult a fénykorához viszonyítva, és ennek következtében nem is játszik olyan hatékonyan, ahogy azt megszokhattuk tõle, de Sharper még így is a Jacksonville legjobb safetyje lehetne 2011-ben. Nem kizárt, hogy a Jaguárok általános menedzsere, Gene Smith is hasonlóan gondolkodik, és Floridába csábítja az arany-feketék veteránját.
Smith korábban már megpróbálta leigazolni Sharpert, amikor 2010 áprilisában a játékos szakmai egyeztetésre Jacksonville-be látogatott. A hírek arról szóltak, hogy a Jaguars jobb ajánlatot tett elé, mint a Saints, de a hûség, és az esetleges második bajnoki cím New Orleansban tartotta a védõt. A történet folytatását ismerjük, Sharper szinte egész évben a térdével küszködött, és a Szentek sem élték túl a rájátszás wild card körét.
Nemrégiben a safetyt arról kérdezték, folytatja-e a pályafutását, amire úgy válaszolt, hogy nem kell folytatnia, de egyszerûen akarja. Az elmúlt tíz év egyik legjobb free safetyje kapcsán így már csak egy igazi kérdés maradt megválaszolatlanul, vajon képes lesz-e teljesen felépülni az operációkból. Sharper erre úgy válaszolt, hogy úgy érzi magát, mint a mûtétek elõtt, és ez remek hír mindenkinek, ha tényleg igaz.
A játékosról érkezõ információk szerint a veterán rendkívül keményen edz, és nem fogja vissza magát az esetleges újabb sérülésektõl való félelmei miatt. Valószínûleg ez sem lesz azonban elég számára, hogy New Orleansban a tavaly kiválóan teljesítõ Malcolm Jenkinstõl visszavegye a korábban általa bitorolt pozíciót. Ennek következtében jelenleg nehéz elképzelni, hogy a gárda szeretné megtartani a leáldozóban lévõ csillagját. Lehetséges tehát, hogy éppen Jacksonville lesz majd a párját ritkító karrier következõ állomása, ahol Sharper komolyan hozzájárulhatna a védelem stabilitásának fokozásához.
Forrás: twackle.com