A BILLS BOSZORKÁNYKONYHA

A kívánság listán jó néhány tételt áthúzva találtak az újságírók, amit a fõnök már beszerzett a játékosbörzén. De néhány érdekes pont még maradt a fecnin, amit a szabadügynök-piacon kell pótolni.

1. Kezdõ tackle (fontos)
Chan Gailey vezetõedzõ a Draft elõtt úgy nyilatkozott, hogy a Billsnek szüksége van, hogy beszerezzen egy kezdõ tackle-t. Chris Hairston ugyan a kosárba került a negyedik körben de õ még túl nyers, csak késõbb lesz felhasználható. Szükség van olyasvalakire akit azonnal mélyvízbe lehet dobni.

2. Irányító (!)
Ryan Fitzpatrick helye megingathatatlannak látszik, éppen ezért – némileg erõsítendõ a versenyt – várárolni kell egy cserét mögé. No és persze ha minden rosszra fordulna akkor sem ártana, ha valakinek a kezébe lehet adni a labdát.
Gailey kijelentette ez a csere nem Brian Brohm, a mostani tartalék lesz. A piacra új árú érkezett, éppen ezért körül lehet nézni a mobilis karmesterek között, mint Tyler Thigpen, Bruce Gradkowski vagy Tarvaris Jackson. Ráadásul Thigpennek és Gailey-nek közös múltja is volt Kansasben, és ha a lockout utáni szabályozás is úgy akarja, akkor bármi megtörténhet.

3. Megtartani Paul Posluszny
Posluszny a legfontosabb alapanyaga Bills a LB-sorának, aki piacra kerülhet (megint kiegészítve azzal a már-már idegesítõ mondattal „ha az új szabályozás nem tér vissza a 2010-eshez”). A csapat, pótlását elintézte a nagybevásárlás, a Draft alkalmával Kelvin Sheppard személyében, ami könnyen utalhat arra, hogy a drága Poslusznyt nem marasztalják. Ugyanakkor túl sok a nehezen pótolható veterán, mint Andra Davis vagy Reggie Torbor linebackerek. De elmondható ez a védelem többi részérõl is, a falra is ráférne keretmélyítés, még akkor is, ha Marcell Dareus bekerült a kosárba a börzén.

4. Végy egy jó tight endet (?)
Csak az íze kedvéért! Túl nagy szüksége nincs a Billsnek egy tight endre, ezért van a lista végén. De mégis, ha már jót akarnak fõzni nem árt egy kis extra fûszer. Mert a meglévõ, hagyományos ízesítés nem túl izgalmas: David Martin, Shawn Nelson, Mike Caussin, Jonathan Stupar és Scott Chandler.

Forrás: PFT

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások