GLAZERÉK ESKÜDÖZNEK

A jelek szerint, ez változni fog.

Egy nem régi chatben az szerepelt, ami a TampaBay.com-on volt olvasható, hogy Gary Shelton a St. Petersburg Times újságírója szerint a Glazer család „megesküdött”, pénzt fognak költeni a csapatra, hogy végre minden esélyük meglegyen a Super Bowl gyõzelemre. Shelton információi egy 30 perces beszélgetésbõl valók, amit még március végén ejtett meg, Joe Glazer társelnökkel. Glazer elmondta, hogy az NFL-ben való költekezés egy „körfolyamat problémája”.

De valóban az? Van annak értelme, hogy egy NFL csapat egyhelyben totyog, szoros költségvetéssel, annak reményében, hogy egy  jól összerakott fiatal csapatból majd egy idõ múltán néhány veterán igazolásával bajnokesélyes lesz? Vagy inkább a másik utat választva, folyamatosan költekezzenek évrõl-évre?

A tény, hogy a Glazer család a ciklusokban költésben hisz, igazolja, hogy egyformán fontos a költségvetési minimum, és a plafon, leginkább úgy, hogy nem nagyon táncolnak a kettõ között. Ez a hozzáállás azt hozhatja, hogy a csapatnak el kell fogadnia, hogy lesz néhány rossz év – de az ekkor megtakarított pénzzel majd túlköltekezve bevásárolnak, hogy a csapatot és a szurkolókat is feltüzelve elhitessék, hogy képesek megnyerni a szezont.

A hosszú távú és versenyképes egyensúly megteremtése érdekében talán több értelme lenne egy egyenletes maximum és minimum kijelölésének. Szükség van minden évben arra, hogy képesek legyenek nyerni, mert sose tudni, melyik évben adódik meg a lehetõség arra, hogy elhódítsák a Lombardi Trófeát…

Forrás: ProFootballTalk

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások