AHOL ELKÉL A SEGÍTSÉG
Hiszen Marshall mellett megemlíthetjük Aqib Talib, Kenny Britt, Dez Bryant vagy Mike Vrabel nevét is, hogy csak párat soroljunk fel azok közül, akik a holtszezonban összetûzésbe kerültek a törvényekkel. Persze az egész trendet ne akarjuk a lockout nyakába varrni, mindannyian tudjuk, hogy nincs az évnek olyan szakasza, amikor ne kerülnének rendõrségi jelentések az NFL-rõl szóló hírek közé. Ráadásul a balhés játékosok igen gyakran visszaesõk, így végképp fölösleges volna az egészet a háttérben zajló pénzügyi vitákra fogni.
Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a holtszezonban a csapatok vezetõi egy olyan edzéstervet állítanak össze a játékosaik számára, amely heti 3-4 napos elfoglaltságot jelent. Persze felnõtt emberekrõl beszélünk, de az nyilvánvaló, hogy a felnõtt korba csak nemrégen belépett fiatalok esetében jót tud tenni, ha bizonyos keretek közé foglalják az életüket. Azonban jelen helyzetben a trénerek nem érintkezhetnek a játékosaikkal, így azok gyakorlatilag kontroll nélkül töltik az idejüket, ami az értetlen fiatalok esetében egyet jelent a bajba sodródás komoly veszélyével.
Talán kevésbé köztudott, de a holtszezonban az edzõk, különösen az asszisztensek igen szoros kapcsolatot ápolnak a játékosaikkal, hiszen fõként ezzel tudják megalapozni a késõbbi sikereiket. A gárdáknál a játékosok fejlõdéséért felelõs igazgatónál, legyen bármilyen hivatalos titulusa is, szinte nincs is fontosabb ember, hiszen õk egy személyben ingatlanügynökök, a problémákra érzékeny vezetõk és barátok is egyben. A játékosok rendkívüli módon bíznak ezekben a személyekben, és a velük való párbeszédek sokszor még az edzõk elõtt sem ismertek.
A bennfentes információk szerint ezek a vezetõk már a lockout elõtt aggódtak a játékosaikért, tudván, egyeseknek mekkora szükségük van rájuk. Többen elárulták, hogy vannak fiatalok, akik csak rájuk hallgatnak, és ha õk nincsenek, gyakorlatilag senki nem kontrollálhatja a tetteiket. A lockout abból a szempontból is veszélyeket hordoz magában, hogy ezek a bizalmas kötelékek a szigorú szabályozás miatt most meglazulhatnak, és ki tudja, mikor állhatnak majd helyre a kollektív szerzõdés megkötését követõen.
Ne lepõdjünk hát meg, ha szinte naponként halljuk majd a botrányos történeteket az erõszakoskodó, lövöldözõ, kábítószert birtokló játékosokról. Bár csak ritkán mondjuk ki, de itt olyan fiatalokról beszélünk, akik a futball nélkül valószínûleg bûnözõk lennének, és kizárólag a kiemelkedõ sportolói képességeik miatt kerültek be a legjobb egyetemekre. És náluk sajnos az sem számít, hogy már nem tinédzserkorúak, õk 25-30 évesen is bármelyik pillanatban bajba sodorják magukat. Ugyanakkor reméljük a legjobbakat, hogy a lockout a lehetõ leghamarabb megszûnik, és a dolgok elkezdenek újra a régi kerékvágásban zajlani.
Forrás: nfl.com