A technika ördöge
A Cowboys volt az elsõ, aki a játékosok értékeléséhez a kétségbevonhatatlan statisztikai adatokra, valamint a számítógép segítségére támaszkodott. Ebbõl a szempontból a klub igazi úttörõnek számított, viszont az utat úgy feltörték maguk elõtt – ha szabad így fogalmaznom –, hogy a törmelék miatt botlottak is egy jó nagyot.
A dallasi gárda mindig is gyors elkapókkal rendelkezett, így az 1968-as Draft elõtt ki is szemelték maguknak a Mississippi Valley State magas és nem mindennapi sebességgel rendelkezõ receiverét, David McDanielst. A játékos fõiskolai eredménye szerint 4,4 másodperc alatt futotta a 40 yardot, így nem is volt kérdés, hogy a Cowboys õt választja majd a második körben.
Amikor azonban az edzõtábor elindult a trénerek csak pislogtak egymásra, hogy vajon miért tûnik ilyen lassúnak ez a kölyök. Fogták hát stopperóráikat és lefuttatták a 40 yardos távot McDanielsszel. Az eredmény elõször 4,73 másodperc lett. Majd másodszor is. A hiba nem az õ készülékükben volt, sokkal inkább a komputerben tárolt adatokban, mivel a fõiskolán futott táv nem 40 yard volt, hanem csak 38. A Cowboys végül jól jött ki a dologból, mivel McDanielst az Eaglesnek adták, Mike Ditkáért cserébe.
Jelentéktelenek harca
1976 óta a Drafton kiválasztott legutolsó játékos – vagyis Mr. Jelentéktelen – a legünnepeltebb pick. Mindezt a Colts egykori elkapójának Paul Salatának köszönhetjük, aki úgy döntött, hogy a kaliforniai Newport Beachen – a Jelentéktelen Héten – ünnepelteti meg a legutoljára választottat. Az esemény pedig igen hamar felkeltette a sajtó figyelmét is.
1979-ben a Steelers rendelkezett az utolsó választási joggal, míg a Rams az utolsóelõttivel. Igen ám, de Mr. Jelentéktelent a Rams akarta megszerezni, hogy a vele járó figyelem középpontjába kerüljön, ezzel szerezve egy kis ingyen reklámot magának. Épp ezért, amikor õk következtek volna, egyszerûen passzoltak, hogy a Steelers választhasson elõször. Azt azonban nem tudták, hogy a Steelersnek pont ugyanaz volt a célja, mint nekik. Így a Steelers is passzolt. Ismét a Rams következett. Ismét passzoltak is, és elkezdõdött a passzõrület, aminek végül Pete Rozelle vetett véget. Azóta létezik a Salata szabály, amely megtiltja a csapatoknak, hogy azért halasszák késõbbre választási jogukat, hogy megszerezhessék az utolsó picket. Mellesleg a Steelers nyerte a „Jelentéktelen csatát”.
Blöff Allen-módra
A legfontosabb dolog, amit tudni kell a draft pickekrõl, hogy nem léteznek. A választási jog nem kézzelfogható, csupán egy természetes szám egy papíron. Ezzel szemben egy profi játékos már igencsak valós, élõ, lélegzõ személy, akinek van neve, tapasztalata, és ehhez hasonló dolgai. George Allen, a Redskins igazgatója pedig volt olyan fifikás, hogy ezen alapvetõ ismereteket fel is használja.
A washingtoni menedzser szeretett draft pickeket cserélni élõ játékosokra, ugyanis ilyenkor a semmit cserélte valamire. 1973-ban például egy második körös jogot adott a Jetsnek, Verlon Biggsért (DE) cserébe, majd ugyanezt a választási jogot eladta a Ramsnek is Richie Petibonért (S). Itt azonban nem ért véget ámokfutása. Allen ugyanis harmadik és negyedik körös pickjétõl is megvált. Kétszer. Ezekért a Bills defensive endjét, Ron McDoe-t, valamint a Chargersös Speedy Duncant kapta.
A legérdekesebb az egészben viszont az, hogy az NFL csupán egy év múlva jött rá, hogy valami nem stimmel. A Redskinst 5 ezer dollárra büntették, emellett a játékosokért adott pickjeit is elvesztette. Allen szánta-bánta bûneit, majd miután a Los Angeles trénere lett, újrakezdte az egészet.
A félszemû sólyom
A 193 cm magas John Wayne (igen, az a John Wayne, aki a félszemû seriff megformálásáért Oscart nyert) elég jó játékosnak számított a 70-es évek elején. (A USC-re is futball ösztöndíjjal jutott be.)
Az 1972-es Draft 17. körében az Atlanta Falcons edzõje, Norm Van Brocklin felállt a székérõl és elkiáltotta magát, hogy az atlantai stáb minden tagja hallja, amit mond: „Kell nekünk a draft legdurvább, legkeményebb anyaszomorítója?” A válasz igenlõ volt, úgyhogy Van Brocklin felvette a telefont és felhívta az NFL fõhadiszállását, hogy közölje: „Az Atlanta a Fort Apache State játékosát, John Wayne-t választja.” Pete Rozelle azonban elutasította a kérést.
Vince Lombardi egyszer azt mondta: „A gyõzelem nem minden, a gyõzelem az egyedüli.” Az elõbbi mondatban pedig csak egy valami nem igaz, az hogy ezt Lombardi mondta. John Wayne 1953-as, Trouble Along the Way címû filmjében ugyanis elhangzik ez a mondat. Nem nehéz kitalálni, hogy Wayne mit játszott abban a filmben: futballedzõt.
