A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
polacsek 970×550
acapella 970×250
Becmol 300×300

HARC A VÉGSÕKIG / Tigers – Rebels 20-22

Acapella 640×480

Bár tudásra hasonló szintet képvisel a két csapat, arculatra teljesen más képet mutatnak: A Rebels négy elkapóval, dinamikus futójátékkal és sokat hazardírozó 4-2-5-ös védelemmel dolgozik, míg a Tigersre leginkább az I-pro-ból hívott futások, bootleg passzok és a szórványos blitzekkel kombinált zóna védelem a jellemzõ. Lehetett elõre sejteni, hogy kemény találkozó lesz a szombati, de ennyire kiélezett harcra még a résztvevõk sem számíthattak.

A Tigrisek bevonuló show-ja után egy újabb érdekesség következett: õk nyerték a pénzfeldobást és mégis rúgást választottak, így egyértelmû volt azonnal, hogy  Rebels fogja támadással kezdeni mindkét félidõt. A nyíregyházi szurkolók hihetetlen hangzavart okoztak a lelátón kereplõkkel, gongokkal, ezzel zavarva a budapesti támadást. A védelmek már a meccs elején összekapták magukat. Rebels részrõl Szentirmai Zoltán 3 pontos rúgása volt az egyetlen pontszerzés, de a második negyedben rákapcsoltak a csapatok. Bóbis Szabolcs egy közel 70 yardos futás után szerzett hat pontot a Rebelsnek, Kocsis Péter pedig Lesi Péter átadását tudta értékesíteni. Vasyl Jordan a Tigers irányítója azonban kész volt a válaszra és mivel nem talált szabad célpontot, szorult helyzeteibõl nagyon látványosan kimozogva, õ futotta meg mindkét Tigers touchdownt az elsõ félidõben.

17-14 vendég vezetésnél azonban elakadt a pontgyártás. A Rebels elhibázott egy nagyon közeli field goalt, majd néhány 3 and out után mélyen a saját 10 yardosukon belül rontott el egy long snapet a Tigers. Jordan összeszedte a labdát az end zone-ban de Magyar Balázs, a Lázadók defensive endje megszerezte a safetyvel járó két pontot a csapatának. A Rebels támadás a harmadik negyedben nem nagyon tudott mit kezdeni az adódó lehetõségekkel, Jordan azonban egy szép drive végén ismét kiszabadult a Rebels védõfalának kezei közûl és egy rövid passzal megszerezte a vezetést, de az extra pontot blokkolta Bajcsai József DT.

Egy pontos hazai vezetéssel fordultak a csapatok az utolsó negyedbe. A Rebelsnek néhány sikeres first down után összejött még egy field goal, így nem maradt más, mint hogy kicsit több mint 4 perccel a meccs vége elõtt megállítsák a Tigrisek támadását. Három kísérlet után nagy rizikót vállalva ismét Jordan iramodott meg negyedikre és ha a Rebels oldalon végig remekül játszó Kállai József LB nem éri utol, akár touchdownt is futhatott volna. Egy facemask büntetés tovább rontotta a Lázadók mezõnypozícióját, de az óra közben vészesen ketyegett. Másfél perccel a meccs vége elõtt már csak futtatni akarta a Tigers az órát néhány belsõ futással. Drámai volt a hangulat. A gyõztes field goal-ra azonban már nem volt lehetõségük. Egy dupla szélsõ blitz során Kállai nyúlt bele a handoffba, és a kipattogó labdára Kis Zsolt DE vetõdött rá a kritikus pillanatban. Ezzel eldõlt az összecsapás, a Rebels pedig letérdelte a maradék néhány másodpercet.

Ahogy a tabellán, úgy ezen a meccsen is fej-fej mellett haladt a két csapat, de most a Rebels egy kis elõnyhöz jutott. A harcot megnyerték, a háborút még nem és könnyen elképzelhetõ, hogy a két gárda még fog találkozni a rájátszásban.

Fotók: Szûcs Gergõ, Pro Football Magazin 

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások