A NAGY ÁTVERÉS
Egyesek elõrelátóan már ezeknél az egészséges állapotban végzett teszteknél is csalnak, hogy rossz legyen az eredményük. Dr. Daniel Amen, aki már kezelt játékosokat agyrázkódás utáni tünetekkel, Alex Marveznek, a FOXSports.com munkatársának elmondta, néhány páciense beismerte, nem úgy teljesített az NFL-csapatok által végzett teszteken, ahogy igazán képes lett volna rá. „A játékosok okosak. Tudják, ha agyrázkódásuk lesz, és rosszul teljesítenek a teszten, nem játszhatnak, az pedig hatással van a megélhetésükre. Számos játékos mondta el nekem, hogy szándékosan rosszul teljesítettek az alapteszten, hogy egy esetleges agyrázkódásnak ne legyenek következményei a játékidõt tekintve. Tudatni kell velük, hogy ez egy igen ostoba ötlet, és az életükkel játszanak” – mondta Amen.
Amellett, hogy az alapteszteken csalnak, a játékosok ugyanezt teszik az agyrázkódás utáni vizsgálatokon is. Dr. Amen szerint a Ritalin rövidtávon felpörgeti az agyi aktivitást, ami miatt jobban teljesítenek a teszten, még akkor is, ha nem épültek fel teljesen az agyrázkódásból. Az orvos elmondta: „A Ritalin mûködik. Az agy elsõ részének aktivitását élénkíti. Nem ez lenne az elsõ dolog, amivel egy agyrázkódásból gyógyulnék, de rajta lenne a listámon. Nyilván, nem engedélyezett az NFL által, és nem okos dolog ilyet szedni, hogy csaljanak a teszten.”
Az NFL egyik alapvetõ problémája a játékosok megóvása az agyrázkódástól. És nem számít, mekkora erõfeszítéseket tesz a liga, mindig lesz néhány játékos, aki nem akarja, hogy megvédjék.
Forrás: ProFootballTalk.com