MENNYI AZ ANNYI?
A Seahawks szurkolók biztosan, de a többiek is halványan emlékezhetnek a tavalyi draftra, amikor a csapat vadiúj vezetõsége olyan, cserélésekkel zsúfolt draftot produkált, melyrõl már napokkal késõbb úgy beszéltek, mint a 2010-es év legjobb draftja. Akkor szerezték meg a lábsérülésébõl felépülõ Earl Thomast, akinek 2010-es teljesítményére ugye senkit sem kell emlékeztetnem.
A vezetõedzõ és általános menedzser merésznek tûnõ húzásai kifizetõdtek, és a legutóbbi nyilatkozatok alapján Schneider most sem zárkózik el a cserétõl, sõt. „Személy szerint szeretnék hátrébb cserélni. Bízok magunkban, hogy a középsõ körökben is tudunk jó játékosokat húzni, ráadásul jók az edzõink, akik már alig várják, hogy megérkezzenek az újoncok” – mondta Scneider. A Seahawksnak jelenleg nincs harmadik körös pickje, mivel azt tavaly szinte ajándékba adta Whitehurstért (kérdem én, minek?), és könnyebb lenne felsorolni azokat a pozíciókat, ahová új ember kellene, mint ahol minden rendben van (az NFC Nyugat drafthelyzetérõl a napokban számolunk be).
A Hasselbeck-mizéria miatt sokan vizionálnak új irányítót a csapathoz, de ahány elemzõ, szurkoló és szakértõ, annyi féle QB-t jósoltak már a csapatnak a 25. helyen, én személy szerint kiegyeznék Lockerrel, egy Hassie mögött eltöltött év után kezdõ válhat belõle. Természetesen minden attól függ, hogy az új támadókoordinátor alatt mennyire fog megváltozni a támadójáték. Schneider hozzátette, hogy amíg õ a csapatnál van, addig minden drafton szét fognak nézni az irányítók között, hiszen Carrollal együtt úgy gondolja, hogy a csapat legfontosabb pozíciójáról van szó. Ráadásul nem Hasselbeck helyzetétõl függ az, hogy a gárda választ-e irányítót avagy sem.
Azt pedig, hogy ez mit jelent az idei draftra vonatkoztatva, mindenki maga döntse el.
Forrás: nfl.com