HEADS UP

Aaron Rodgers volt az elsõ kiemelt a Madden 12 borítójáért folyó szavazáson, ahol egy egészen új, kieséses rendszerben dönthették el a szavazók, hogy kit szeretnének majd látni az augusztusban megjelenõ játék dobozán, és véleményem szerint a Packers irányítója meg is érdemelte volna a gyõzelmet. A szurkolók azonban másképp döntöttek, A-Rod még a döntõbe sem jutott be, miután kikapott, a még a harminckettes listán is szürke egérnek számító Peyton Hillistõl.

Hillis az elsõ körben még magabiztosan verte Ray Rice-t (62%-38%), de a második körben nagyon megszenvedett Matt Ryan ellen (51%-49%). A nyolc között a Browns futója egy másik RB-vel, Jamaal Charlesszal találkozott és megint fölényes gyõzelmet aratott (60%-40%), majd jött a végállomásnak tûnõ Rodgres elleni elõdöntõ. Nem véletlen, hogy az idei év Super Bowl gyõztes irányítója ellen nem sokan adtak neki esélyt, ugyanis Rodgers nagyon magabiztosan jutott el a legjobb négyig: 70% fölötti szavazati aránnyal verte meg az idei év két legjobb újoncát, Sam Bradfordot és Ndamukong Suh-t, és a világszerte nagy népszerûségnek örvendõ New England Patriots kiválóságát, Danny Woodheadet is fölényesen ejtette ki (56%-44%). Ezek után ki gondolta volna, hogy a Super Bowl MVP-je nagyon nagy verést kap egy 5-11-es csapat futójától. Pedig ez történt. Hillis ugyanis 61%-39% arányban lenyomta Rosgerst, mint a rajzszöget, így õ küzdhet meg a másik ágon döntõbe kerülõ Michael Vickkel.

Vick a legjobb négy között minden nehézség nélkül legyõzte Adrian Petersont. Az Eagles irányítója harmadik kiemeltként vágott neki a versenynek, és bár egyre kisebb elõnnyel, de mindig magabiztosan jutott tovább. Az elsõ körben DeMarcus Ware ellen gyõzött 76%-24% arányban, hogy aztán André Johnson ellen is továbbjusson (62%-38%). Peidg Vick személye ellen a PETA állatvédõ egyesület is támadást indított, de úgy látszik, ez sem vetette vissza, a nyolc között ugyanis Patrick Willis ellen is gyõzni tudott 61%-39% arányban. Végül Peterson sem jelentett akadályt (59%-41%), de hiába minden magabiztosság, ugyanis Hillis bebizonyította, bárkit képes legyõzni.

Vicket egyébként bizonyára nem érintené olyan fájdalmasan, ha kikapna, hiszen õ már korábban volt borítón, míg az idén a semmibõl berobbanó Hillisnek természetesen ez lenne az elsõ alkalom az EA játékának borítóján. A végeredményt április 27-én tudhatjuk majd meg, addig is lehet még szavazni a két döntõsre az ESPN oldalán.

Forrás: ESPN.com

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások