A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
mgel 970×550
Köki 970*250
Henkel 300*300

SZERVA ÉS ELKAPÁS

finn wellness 640*360

A gyakorlat – nevezzük így – néhány éve kezdõdött az Alabama konditermében. Jones elmondta, naponta ezer teniszlabdát kapott el, hogy fejlessze a kéz-szem koordinációját. Habár jobbkezes, a balkezével jobban meg neki az elkapás, ráadásul 2009-ben azt törte el. Persze azóta meggyógyult, azóta a lábfejében tört el egy csont, valamivel több mint öt héttel ezelõtt meg is mûtötték. Várhatóan már jóval az NFL-szezon kezdete elõtt 100 százalékos lesz.

Jonest A.J. Green mellett az elsõ elkapónak tartják, aki el fog kelni az idei Drafton. Sebessége alapján is a legjobbak között van, a Combine-on elért 4,3-as eredménye a 40 yardon a második legjobb volt a posztján, és ezt törött lábbal futotta meg. Elmondta: „Fájt egy kicsit, de nem akartam várni a Pro Dayig, hogy ott eddzek. Akkor akartam megméretkezni, amikor mindenki ott van, az összes fény ránk irányul, és ott van az összes edzõ.”

Fájt egy kicsit? Ez talán azt jelenti, hogy nagyon is fájt. Másképp egyáltalán nem is ismerte volna el. Nick Saban, az Alabama vezetõedzõje imádja Jones keménységét. „Ez nem mindig jár együtt azzal a poszttal, amelyiken õ játszik” – mondja Saban.

A 193 centis, 95,5 kilós WR az idei Draft egyik legnagyobb elkapója. Méretét arra használja, hogy leszedje a labdákat a védõk elõl a levegõben. Ezt a képességét is a teniszlabdák elkapásával fejlesztette. A tavaly szezon kezdetén bárhova ment, mindig nála volt egy ilyen kis labda, még a tanórákon is. Pattogtatta, cselezgetett vele, nekidobta valaminek, és megpróbálta elkapni, amikor visszapattant. Jones elmondta: „Minél többet gyakorolsz valamit, annál jobb leszel, nem számít, mirõl van szó. Úgy érzem, nagyon sokat segített. Ha a futball labdába beleérnek és irányt változtat, könnyebb kitalálni, merre megy.”

Azt mondja, minden héten szerez egy új teniszlabdát. A szezon alatt irkált is rájuk, például egy W-t, mint „Win”, azaz gyõzelem, vagy azt, hogy 100, ami a 100 százalékra utalt. Tehát nem önmagával kapcsolatos megjegyzéseket írt a labdákra, hanem az erõfeszítésre és a csapatra utaló szavakat. Ez senkit nem lep meg, aki ismeri az elkapót. Ez az önzetlenség frissítõleg hat egy olyan poszton, amely a páváskodó önajnározók otthona lett, akikbõl egyébként hiányzik a keménység.

Saban edzõ így nyilatkozott: „Nagyszerû dolog, hogy olyan srácok vannak a csapatban, akik nem csak kiemelkedõ játékosok, de ugyanakkor kiemelkedõ emberek. Julio megváltoztatta itt az elkapó-kultúrát. Keményen dolgozik, jól futja az útvonalakat, jól kapja el a labdát, fizikálisan játszik, nagyon önzetlen, és sosem panaszkodik. Igazi csapatjátékos, és mindent megtesz, amivel gyõzelemhez tudja segíteni a csapatát. Idén elsõrangú éve volt, és kiemelkedõ pályafutása volt itt az Alabamán. Az a fajta srác, aki ha safety lett volna, akkor is az elsõ körben kel el.”

Miután az Alabama 2009-es bajnoki szezonjában kulcsszerepet töltött be, 2010-ben elképesztõen jó évet zárt. Az idény után úgy döntött, fizikailag és mentálisan is készen áll arra, hogy jelentkezzen az NFL Draftra. Továbbra is minden nap azon dolgozik, hogy gyorsabb, erõsebb, jobb legyen, és ehhez a teniszlabdák is kellenek. Még mindig pattogtat, bárhova is megy. Jelenlegi labdájára semmi nincs írva. Talán az „NFL-sztár” megfelelõ lenne. De remélhetõleg a színfalak mögött hagyja játékszerét, amikor Roger Goodell, az NFL fõbiztosa a hónap végén színpadra szólítja.

Forrás: Sporting News

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások