BRITT KALANDOS DÉLUTÁNJA

Egy helyi rendõrségi szóvivõ azt mondta, Brittet azzal vádolják, hogy elmenekült egy rendõrjárõr elõl, hazudott egy rendõrnek, ellenállt az õrizetbe vételnek és akadályozta egy hivatalos személy feladatellátását. A rendõrök elõl menekülés harmadfokú bûncselekménynek számít, a másik két vád szabálysértésnek minõsül. Britt mellett ült még egy személy, a helyi illetõségû Jerel Lord, akit marihuána birtoklással, a letartóztatásnak való ellenállással, és hivatalos személy feladatellátásának akadályozásával vádolnak.

Britt a 10. játékos akit, letartóztatnak, amióta március 11-én elkezdõdött a lockout az NFL-ben. Britt talán azért tartózkodott szülõvárosában, mert a Titans-játékosok képtelenek voltak összehozni a közös edzéseket.

A rendõrségi jelentés szerint az eset kedd délután, helyi idõ szerint 16.30-kor történt, amikor Britt bemérték, egy 50 mérföld/órás szakaszon 71-gyel hajtott. Amikor a járõr felhajtott az útra, hogy megállítsa a gyorshajtót, a Porsche gyorsított, és elkezdett cikázni a forgalomban az autópályán, amirõl aztán lehajtott. Késõbb egy helyi utcában látták, amint Britt és Lord elsétálnak az autótól. A járõr megparancsolta nekik, hogy álljanak meg, és kérdezgetni kezdte õket. Mindketten tagadták, hogy az autóban ültek. Lord hirtelen elfutott, de egy háztömbbel odébb egy rendõr elkapta. Britt, akit a járõrök felismertek, beismerte, hogy az autó az övé, miután az egyik rendõr a tennessee-i rendszámról kérdezte. De az elkapó ugyanakkor kijelentette, nem õ vezetett. Britt és Lord végül távozhatott, de idézést kaptak, a Hudson megyei Felsõbíróságon kell megjelenniük egy meghallgatásra.

Roger Goodell, az NFL fõbiztosa kijelentette, amint a munkaleállás véget ér, minden olyan cselekményt számon fog kérni a játékosokon, amely a lockout alatt történt, és amellyel megsértették, a liga viselkedési szabályait. Ugyanakkor az NFL nem ellenõrizheti a droghasználatot a lockout alatt, a rendõrség szerint pedig Britt letartóztatásának helyszínén nem alkalmaztak gyorstesztet a droghasználat kimutatására.

A Titans elkapójának az elmúlt 16 hónapban háromszor gyûlt meg a baja a törvénnyel, ezzel pedig azt kockáztatja, hogy felfüggesztést kap, amint vége a lockoutnak. 2010 januárjában azért tartóztatták le, mert nem fizetett be három közlekedési bírságot összesen 865 dollár értékben. Február 22-én Bayonne-ban kellett megjelennie egy meghallgatáson, mert kezességet vállalt egy barátja kedvéért, de végül két cégnek sem fizetett, így csalással vádolták. Testi sértéssel is vádolták, októberben Nashville-ben egy bárban keveredett verekedésbe. Mielõtt az esküdtszék felmentette, egy meccsen egy negyedet a kispadon kellett töltenie, Jeff Fisher, az akkori vezetõedzõ ezt a kemény büntetést szabta ki a WR-re.

A 22 éves Britt, akit az NFL legígéretesebb fiatal elkapói közé sorolnak, sorozatban a második olyan szezonján van túl, amely során több mint 40 elkapásból 700-nál több yardot szerzett. A 190,5 centis 97 kilós WR 2010-ben 9 TD-t is szerzett, annak ellenére, hogy sérülései miatt csak hét meccsen kezdhetett. A 2009-es Drafton a Rutgers egykori játékosa összességében a 30. helyen kelt el.

Forrás: FOXSports.com

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások