Az NFLPA feloszlása és a lockout kezdete óta õrületes szájkarate indult a felek között. Néhány játékos perbe fogta az NFL-t, Goodell pedig arra kért mindenkit, hogy térjenek vissza a közvetítõk vezette tárgyalásokhoz, mert ez a legjobb módja a megállapodásnak.
„Mi ott voltunk a tárgyaláson és tudjuk, hogy mi történt valójában” – áll a játékosok levelében, akik szerint a fõbiztos irományának csak az volt a célja, hogy „megossza” a táborukat. Válaszukban a ligát hibáztatják, amiért nem jött létre egyezség: „A tulajdonosok többsége jelen sem volt.”
A játékosok ismét elzárkóztak a Goodell levelében is megemlített legutóbbi ajánlattól, külön hangsúlyozva a jövedelemelosztásra vonatkozó álláspontjukat, és a pénzügyi feljegyzések nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos igényüket. Emellett a 18 mérkõzéses szezon kérdése is elõkerült: „Továbbra is 18 meccses alapszakaszt szeretnének, csupán egy évvel késleltetve. Számtalanszor felhívtuk már a figyelmet arra, hogy ez nemcsak a sérülések kockázatát növelné, de a pályafutások hosszát is jelentõsen lerövidítené.”
A levelet Kevin Mawae, Charlie Batch, Drew Brees, Brian Dawkins, Domonique Foxworth, Scott Fujita, Sean Morey, Tony Richardson, Jeff Saturday, Mike Vrabel és Brian Waters írta alá.
Forrás: Pro Football Weekly