ÉLET A FOCI UTÁN

Ugyan többnyire csak egy pillanatnyi hatás éri a fejet és az agyat, a következmény, amely az agyrázkódással jár együtt, akár egy életen át elkísérheti az áldozatot. Pontosan ezért tartja az amerikai törvényhozás olyan fontosnak azt a harcot, amely az agyrázkódások elleni védelmet hangsúlyozza. Az állami képviselõk azt kívánják elérni, hogy új sisakszabványt vezessenek be, amely már gyerekkortól kezdõdõen a sportolót valamennyi életszakaszában a lehetõ legjobban megóvja a fejsérülésektõl.

A sportból fakadó agysérülések olykor halállal is járhatnak, de igazán komoly gondot okozhatnak a sportolók értelmi képességeiben is. A kérdéskör komolyan vétele már tetten volt érhetõ az NFL tavaly meghozott szabálymódosításában is, amely szerint egy fejsérülést szenvedett játékos csakis akkor térhet vissza az edzésbe, ha egy független orvosszakértõ úgy látja, már nem produkál negatív tüneteket. Szerencsére olykor már azt is tapasztalhattuk, hogy a csapattársak egymás is óvni próbálták az ütközéseket követõen, és amennyiben úgy látták, hogy a másik csak szédeleg, a tekintete nem tiszta, meggyõzték az illetõt arról, hogy menjen le a pályáról. Elég, ha Donald Driver esetére gondolunk, aki Aaron Rodgersnek arról beszélt a Lions elleni meccsen, hogy nincs értelme sérülten folytatnia a játékot.

Ugyanakkor azt is lényeges megjegyezni, hogy ha egy játékos nem produkálja az agyrázkódás fõbb tüneteit, még nem jelenti azt, hogy nincs is agyrázkódása. Ebben az esetben is fontos szerep hárulhat a csapattársakra, akik már a kisebb jelekbõl is megállapíthatják, hogy a kollégánál gondok vannak. Azt ugyanis sosem érdemes elfelejteni, hogy az élet a találkozót és a karriert követõen is folytatódik. És korántsem mindegy, hogy a sisakját már szögre akasztó játékos a harmincas évei közepétõl milyen életminõséget tudhat magáénak.

Forrás: predominantlyorange.com

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások