„Ez az õ apró kis mókája, de mindig izgalomba jövünk, ha látjuk, hiszen tudjuk, hogy ilyenkor vagy nagy playt csinált, vagy az egész offense-ként csináltunk nagy játékot – nyilatkozta Greg Jennings, Rodgers egyik kedvenc elkapója. – Ez az õ ünneplése, amibe néha mi is beszállunk”- tette hozzá Jordy Nelson, Rodgers másik célpontja.
De Green Bayben úgy tûnik, már mindenki Rodgers ünneplését utánozza. A rajongók még egy facebook oldalt is létrehoztak a mozdulat tiszteletére. A mozdulat még akkor alakult ki, mikor Favre tartaléka volt. „Ezt még akkor kezdtem el, mikor a gyakorlócsapatban olyan játékosokkal edzettem, akik nem annyi energiát fektettek bele az edzésbe, mint amennyit én beletettem fiatal irányítóként, és szerettem volna egy kis mókát csinálni a csapaton belül, ami feldobja kicsit õket. A poén nagyon tetszett mindenkinek, a srácok nagyon élvezték.”
Rodgers ünneplése február 6-án bajnoki övvé avanzsált, amit Clay Matthews hozott el neki a dallasi pódium tetejére. Ennek az övnek külön története van, ugyanis ezt viselte Rasheed Wallace is, mikor az NBA döntõjét megnyerte 2004-ben, elõtte pedig egy volt pankrátoré volt az öv.
Ha már pankrátorokról volt szó, érdemes megemlíteni a WWE világbajnokát, Triple H-t, aki tényleg tudja, mekkora önbizalmat tud adni ez a fajta ünneplés. „Ez egy olyan mozdulat, amellyel az ellenfeled orra alá dörgölheted, most te vagy az úr. Aaron ezzel, hogy szerez egy touchdownt, és tudtára adja a világnak, én leszek a bajnok, nagyon sokat lendíthet a saját-, és a csapattársai önbizalmán. A nézõk önfeledt szórakozásáról nem is beszélve.” A technikájáról is önálló véleménye van: „Bele mutat a kamerába, bumm, és ezzel a világnak is mondja, õk lesznek a bajnokok” – de Triple H úgy gondolja, van még javítanivalója a mozdulatsoron: „Ha kritizálnom kellene, akkor szerintem egy kicsit alacsonyan húzza meg az övet, és párszor még gyakorolnia kellene a mozdulatsort otthon a tükör elõtt, hogy jól rögzüljön.”
A rájátszás második körében, a Falcons defensive endje, John Abraham a sack után merészen leutánozta Rodgers mozdulatát, hogy mindenki lássa. „Jött egy srác, akinek addig nem sok momentuma volt a meccsen, majd a semmibõl csinál egy sack-et az irányítón, majd ezek után így ünnepel… Ez elég kemény arcul csapás” – mondta Daryn Colledge, a Packers támadófalának tagja. „Néhányan, például a tavalyi Cardinals elleni meccsen, is utánoztak. Többször is elõfordult…” – reagált Rodgers az esetre. Néhány perccel késõbb viszont a Falconsnak mutatta be egy futott touchdown után, hogy ki az, aki tényleg csinálhatja ezt a mozdulatsort, és akinek valóban jól is áll.
Forrás: espn.go.com