SZEZONVÉGI CSOPORTMUSTRA – NFC Dél

Fotón: Roddy White WR, Atlanta Falcons

A csoport legjobb játékosa: Drew Brees

Ebben a csoportban is meg kellett osztanom a címeket, túl sok volt a hasonlóan jó teljesítmény. Annak ellenére, hogy idén beindult nála az interception gyár, Drew Brees volt a Saints legjobbja, nélküle a csapat sehol nem lett volna, nem hogy a rájátszásban. 33 TD passza mellett 22-szer adta el a labdát, de sosem tévedett sokat a labdával: passzainak 68,1%-a pontos volt. 4620 yarddal idén messze õ passzolta a legtöbbet az NFC-ben (több, mint 600 yardot vert rá a konferencia második legjobbjára, Eli Manningre), ráadásul mindezt – mint késõbb Cutler kapcsán is kiderült – sérült térddel tette.

A csoport legjobb támadója: Roddy White

Az Atlanta elkapója nálam Michael Turnerrel volt nagy versenyben a címért, de abból a szempontból mindegy is az egész, hogy a Falconshoz került a cím. White eddig sem szerény karrierje legjobb évét zárta, 1389 yarddal az NFC, 115 elkapásával pedig a liga legjobbja volt. Nem túlzás azt állítani, hogy a TE Tony Gonzalezt leszámítva, Matt Ryan egyetlen célpontja volt, mégsem lehetett õt levenni a pályáról.

A csoport legjobb védõje: Roman Harper

Charles Johnson és John Abraham neve is felmerülhetett volna, de most nem egy passzsiettetõre esett a választásom, bár Harper az irányítók leteperésében is jeleskedik, ha kell. A Saints strong safetyje kiemelkedett a csoport defensive backjei közül. 3 sackje és 98 szerelése mellett egy interceptionnel, nyolc elütött passzal és hat kikényszerített fumble-el örvendeztette meg a Szentek rajongóit. Ugyan csak helyettesként, de õ is Pro Bowler lett.

A csoport meglepetésembere: Josh Freeman

A 2010-es szezon egyik legnagyobb meglepetése a Tampa Bay Buccaneers szereplése volt. Fordulóról fordulóra vártuk, hogy most már csak kipukkadnak, de az utolsó pillanatig harcban voltak a rájátszásért, és nem kellett sok ahhoz, hogy meg is legyen. Ebben kulcsszerepet játszott Josh Freeman QB, aki 25 TD mellett mindössze hatszor adta el a labdát. Yardok számában talán nem volt annyira kiemelkedõ, de miután Blount bevetésével mûködött a futójáték is, nem volt szükség nagy számokra a passzok esetében. Freeman egyébként a mozgékony QB-k közé tartozik: idén is szerzett 364 yardot a földön.

Az év újonca: Mike Williams

A Tampa elkapójának nem sok hiányzott az ezeryardos szezonhoz, végül 964-el zárt és mellette volt 11 TD elkapása is. Ez azért nem rossz teljesítmény egy negyedik körös elkapótól! A szezon elsõ felében még volt pár fumble-je, de sikerült ezeket is kiküszöbölnie, az utolsó 10 fordulóban már egyszer sem hagyta el a labdát. Érdekes lesz megfigyelni, hogy jövõre milyen számokat produkál majd, hiszen az idei szezonra való tekintettel bizonyára komolyabban veszik majd a védõk.

A szezon legjobb döntése a csoportban: LeGarette Blount leigazolása és becserélése

Nem értettem, hogy a csapat miért ragaszkodott Cadillac Williamshez annyira, hogy nem keresett másik RB-t a helyére. Végül szerencséjük volt, hogy a balhés ügyei miatt draftolatlan újoncot több csapat is kirakta így a waiver listáról sikerült megszerezniük. Blount mindössze hét meccsen kezdett, de 5 yardos átlaggal futott és így sikerült 1007 yardot termelnie. A hatodik forduló után még csak 30 yard volt a neve mellett és egy TD, de aztán a yardokba és a pontszerzésekbe is belehúzott, végül 6 TD-vel zárt.

A csoport csalódása: Jimmy Clausen

A Panthers úgy tûnt biztosra megy. Volt nekik Matt Moore, aki tavaly egészen jól szerepelt a szezon végén és követték a szabályt, miszerint sose hagyj bent egy franchise irányítót, és elhozták Jimmy Clausent is. Egyikük sem vált be. Talán még nem kellene róluk lemondani, de a Panthers vezetõinek holtszezonbeli nyilatkozatai alapján már késõ. Clausen 58,4-es passer ratinggel zárt, de Moore sem dicsekedhet az 55,6-al.

A csoport momentuma: Matt Bryant mezõny gólja a Saints ellen

A szezon egyik legjobb meccsén a Saintsnek meg volt a lehetõsége a gyõzelemre, de Garrett Hartley, a Saints rugója 29 yardról hibázott. Az Atlanta támadhatott és sikerült field goal távolságra eljutniuk. Bryant ugyan mellérúgta a labdát, de mint kiderült, Sean Payton idõt kért, így újra próbálkozhatott – másodszorra bevágta.

Amit inkább elfelejtenénk: A Panthers idei szezonja

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások