Fotón: Jim Caldwell vezetõedzõ, Indianapolis Colts
Tony Dungyt nem egyszerû pótolni, ez nem kérdés, Jim Caldwell pedig kapóra jött. Ott volt Dungyval Tampában is, hat évet húzott le a Coltsnál fõedzõ asszisztensként és irányítóedzõként, mégsem tûnik úgy, mint akik össze vannak szokva Peyton Manninggel. A Jets elleni vereség alkalmával még a máskor szinte robotként viselkedõ PM is majdnem a kezeibe temette az arcát, látva fõedzõje time-managementjét. Most már nyilvánvalóvá vált, amit eddig csak sejtettünk: Dungy egy szörnyet nevelt…
Bizony és most nem Caldwellre gondolok, hanem Manningre. Peyton legnagyobb erõsségének azt szokták megemlíteni, hogy õ szinte egy edzõ a pályán, akkor viszont minek van szükség Caldwell-re? Ha megnézünk egy Colts meccset, akármennyire is lenyûgözõ a csapat játéka, vigyáznunk kell azzal, hogy el ne aludjunk unalmunkban, mert hiába nincs huddle, ha Manning minden egyes alkalommal kihasználja a rendelkezésre álló idõt és áthívja a játékokat. Ez már odáig terjedt, hogy Maddenezni sem lehet anélkül, hogy a játékban élethûen megformált irányító ne mutogatna a center fölött vagy 10-15 másodpercig. Nagyon ért hozzá, ez tény, errõl árulkodik a rengeteg AFC South cím és a Super Bowl gyûrû, a számtalan rekord és az MVP címek, de ez a tulajdonsága sok mindent meghatároz.
Meghatározza például, hogy nem lehet ott bárki az edzõ, ahol õ irányít. Biztos vagyok benne például, hogy a mostani Manning nem tudna együtt dolgozni Mike Shanahannel, vagy Jeff Fisherrel, mert ezek az edzõk karakterek, akiknek mindenrõl van véleményük. Caldwell nem ilyen. Õ az a fajta szürke egér, aki se nem támadókoordinátor, se nem védõkoordinátor, de ott van a csapattal. Csakhogy, mint vezetõedzõnek néha neki is kell döntéseket hozni, ezektõl pedig láthatóan irtózik. Nem csoda, hiszen az idõkérések idõzítése például nem az erõssége, de a Manningel való kommunikáció sem. Úgy tûnik, mint ha Caldwell és Manning nem is kommunikálna egymással, ami persze abból is adódhat, hogy már olyan régóta dolgoznak együtt, hogy szavak nélkül is megértik egymást, de azért nem ez a legvalószínûbb magyarázat.
Ez a dolog egyébként nem sokakat zavart addig, amíg a Colts nyert. Tavaly egész sokáig bírták, aztán a veretlenség kiharcolása helyett leadták az utolsó két meccsüket, az pedig magával hozta az elsõ kritikákat. Végül meglett a Super Bowl részvétel, de gyõzni nem sikerült, jöttek az újabb támadások. A legnépszerûbb vélemény ez volt: „Caldwell nem olyan volt a döntõben, mint aki nyerni akar, hanem, mint aki nem akar veszíteni.” Így indultunk neki az idei szezonnak, ami nem egészen úgy alakult, mint ahogy a rajongók elvárták volna. Sok volt a sérült, a Colts gyengébben játszott a vártnál, sõt, Manning is gyengébben játszott a vártnál. Végül a csoportellenfelek szerencsétlenkedéseinek és a körbeveréseknek köszönhetõen meglett a playoff, de a Jets rögtön a wild card körben megálljt parancsolt a csapatnak. A kritikák pedig, ha lehet, akkor még hangosabbak. Még képregény is készült Manning és Caldwell viszonyáról, mondanom sem kell, hogy a körülbelül 50 képkockás mûben Caldwell talán meg sem szólalt.
Persze valahol meg lehet érteni a rajongók hozzáállását, hiszen Peyton már 35 éves, a Colts meg nem volt olyan jó csapat Manning elõtt, hogy kibírja egy ilyen ikon visszavonulását. Ezért most a cél, a lehetõ legtöbb trófeát begyûjteni amíg még lehet, Caldwell-lel viszont ez nem tûnik elérhetõnek, és ezt egyre többen mondják a Jets elleni vereség óta.
Az már kiderült, hogy a Colts megtartja a HC-t, így hiába minden panasz, az edzõ marad, ezt maga a tulajdonos, Jim Irsay jelentette ki a minap, és mint elmondta, õ a tulaj, csak õ dönt a HC személyérõl. Meg talán egy kicsit Peyton Manning is. Na ezért Jim Caldwell a forduló vesztese…
