A MÁSODIK NEHEZEBB

Ezt Mike McCarthy, a Packers vezetõedzõje mondta, aki három nappal azután számolt be Rodgers állapotáról, miután elszenvedte idei második agyrázkódását is. Rodgers szerdán nem edzett, és a megbeszéléseken sem vehetett részt. Ma sem fog dolgozni, és annak igen igen kevés az esélye, hogy pénteken munkába áll, mondta McCarthy. Az agyrázkódás után elvégzendõ teszttel legkorábban szombaton fog megpróbálkozni, a Packers ennek függvényében fogja eldönteni, hogy õ, vagy a cseréje, Matt Flynn fog kezdeni a Patriots ellen. „Az orvosi személyzetnek meg kell tenni a szükséges lépéseket, hogy a helyes orvosi döntést hozhassák. Amint eldöntik, hogy egészséges, vagy nem az, én meg fogom hozni a döntésemet, hogy játszik-e a meccsen, vagy sem” – mondta a vezetõedzõ.

Ezúttal jelentõs eltérés tapasztalható Rodgers elsõ agyrázkódásához képest, amit október 10-én a Washington Redskins ellen szenvedett el. Akkor az orvosok engedélyezték neki, hogy a következõ csütörtökön visszatérjen az edzésekre. McCarthy nem tért ki arra, vajon ezúttal nagyobb óvatossággal kezelik a második fejsérülést, vagy Rodgers most lassabban gyógyul. McCarthy elmondta: „Az orvosi személyzet értékeli, hogy jelenleg hol tart a hétfõi állapotához képest. Szóval le kell küzdenie néhány akadályt. Amint ezt megteszi, ennek megfelelõen fogunk lépni. Semmit nem teszünk másképp, mint bármelyik másik játékos esetében. Tudjuk, hogy mennyire fontos az irányító posztja, de ez elsõsorban Aaron Rodgers-rõl szól, arról, hogy egészséges legyen, majd ezután fogjuk meghozni a döntésünket.”

Amióta 2008-ban megkapta a kezdõ pozíciót, Rodgers sorozatban 45 meccsen volt kezdõ, büszke erre a statisztikára, és kitartóan azon lesz, hogy vasárnap játszhasson. Nem ez lenne az elsõ alkalom, hogy egy irányító kihagy egyhétnyi edzést, majd kezdõ a hétvégén, de nem esik meg túl gyakran. Most úgy kell hozzáállni, hogy nagyobb annak az esélye, hogy kihagyja a vasárnapi meccset, mint annak, hogy kezdeni fog. A szombati határidõvel a Packers-nek lehetõsége nyílt arra, hogy Graham Harrell QB-t felhozzák a gyakorlócsapatból, aki vasárnap este Flynn cseréje lehet.

Minden NFL-meccs fontos, fõleg decemberben, fõleg egy olyan csapat számára, amelynek nagyon meg kell küzdenie azért, hogy egyáltalán a rájátszásért folyó hajsza részese legyen. AFC-tagként a Patriots nem lenne nagy hatással a Packers tiebreakereire. Ez a tény valószínûleg nem fog közrejátszani a csapat döntésében, de némi vigaszt jelent, ha Rodgers végül arra kényszerül, hogy kihagyja a meccset.

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások