ÉVÉRTÉKELÉS – Fehérvár Enthroners

A divízió II.-ben induló Enthroners-nek ez volt a második hivatalos éve a magyar amerikai futball világában és bár stílusukat tekintve elsõ ránézésre is nagyon különböznek az összes magyar csapattól, a Texas Tech spread-jére hajazó offense felállás mégsem hozta meg számukra az elvárt sikereket. Hiába dolgozott egész szezonban a tehetséges elkapó, Sóti Zsolt és a „jolly joker” kölcsönjátékos Horváth Gergely (aki, az év második felét már ismét a Wolves-nál töltötte, mint kezdõ RB), a csapat nem tudta magát összeszedni a legfontosabb pillanatokban. Három ponttal kaptak ki a szezonnyitójukon a késõbbi bajnok Miskolc Steelers-tõl, és a sártengerben lejátszott meccsen a Békéscsaba Raptors volt náluk erõsebb egy touchdown-nal. Ezen a 10 ponton múlt az automatikus feljebbjutásuk, hiszen az összes többi ellenfelüket simán megverték, sõt utolsó három meccsükön 131-0 volt a pontarányuk, ami igen szép teljesítmény. De sajnos csak két csapatnak adatott meg idén is a feljebbjutás lehetõsége, õk pedig pont lecsúsztak róla. 

„Sokkal többet vártunk magunktól, mint az elért eredmény. Mondhatjuk, hogy a 4-2-es mérleg számunkra kudarc volt” – mondta Pál Tibor, aki szerint jövõre ugyanaz lehet a cél a csapatnak, legalább a második hely magszerzése a végelszámolásban.  

Persze valószínûleg jövõre nehezebb lesz a dolguk, mint idén. A Soldiers és a Hurricanes is újdonsült szereplõje lesz az alsó divíziónak és velük nagyon kemény csatára számíthat az összes eddig divízió II-es csapat. Ráadásul Horváth sem lesz jelen az Enthroners-nél, márpedig az õ tapasztalatát legalább 4 poszton tudták az elmúlt szezonban kamatoztatni. 

De a Fehérvári csapatnak van oka az örömre is, hiszen juniorjaik nagyon sikeres évet tudhatnak maguk mögött. Igaz, hogy közösen szerepeltek a Gorillaz fiataljaival a bajnokságban, de ott egészen a döntõig jutottak. Közvetlenül az idény után pedig a Wolves juniorok által szervezett villám-aréna tornát nyerték meg  a srácok, ami nemcsak büszkeséggel, de reménnyel is eltölthette a nagy csapat vezetõit. A 15 fõs junior keretet egészében igyekeznek beépíteni a holtszezonban a felnõtt keretbe, így ha minden optimálisan alakul akkor egy 35 fõs roster-rel kezdhetik meg jövõ tavasszal a bajnokságot. Persze mindennek az alapja a folytonos gyakorlás és idén nagyon sokszor pont az edzéslátogatással volt a legnagyobb baj az Enthroners-nél. 

A hideg hónapokat tornateremben tölti a csapat. Sajnos sok vidéki egyesülettel ellentétben õk nem kaptak idén sem támogatást az önkormányzattól, így a játékosoknak és néhány alkalmi szponzornak kellett kigazdálkodnia ez egész évet. A 2010-es aréna kupán lehet, hogy ismét elindulnának, de igazán a nagypályás megmérettetésre készülnek, ahol idén végre szívesen látnának egy rájátszást és döntõt is a másodosztályban.

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások