Brett apó szerdán jelentette be, hogy ha képes rá, a szezon hátralévõ részében játszani fog. Elmondta: „Nézzék, még hat meccsünk van hátra. Remélem, hogy mindegyiket be tudom fejezni. Hogy világos legyen, magas szinten akarom befejezni.” Favre igen csüggedt volt a Green Bay Packers-tõl vasárnap elszenvedett 31-3-as vereség után, és azt mondta, át kell értékelnie a dolgokat, ami olyan pletykák megjelenéséhez vezetett, hogy idõ elõtt fogja befejezni a szezont. Két nappal Brad Childress elbocsátása után, aki helyére Leslie Fraziert nevezték ki, Favre elmondta, nem tervez ilyesmit. „Ha a testem engedi, és az elvárásaimnak megfelelõen tudok játszani, meg fogom tenni. A meccs után nem céloztam arra, hogy kiszállnék. Vissza akarom terelni ezt a csapatot a helyes útra. Ez a célom” – mondta az irányító. Childress kirúgásáról Favre elmondta, nem lepõdött meg rajta, hozzátette, végül minden a játékosokon múlik, az egyéneken. Nem számít, hogy bírod-e az edzõdet, jól kijössz-e vele, egyetértesz-e azzal, amit hívott vagy éppen nem hívott, mindezektõl függetlenül játszani kell.
Fordította: Geczõ László