A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
perfectlook 970×550
Henkel 970*250
Lufi 300*300

ÉVÉRTÉKELÉS – Tata Mustangs

finn wellness 640*360

A Mustangs viszonylag kevés játékossal rendelkezik, a roster a juniorokkal együtt 35-40 fõre rúg, de így is sikerült beverekedniük magukat a divízió II. középmezõnyébe, ami nem rossz eredmény, ha azt nézzük, hogy ez volt a csapat második hivatalos szezonja csupán. 

A 2009-es szezonban néhány CNC Gladiators-bõl érkezett játékossal kiegészülve indultak az akkor még létezõ divízió III-ban, idén pedig a szlovák Nyitra Knights segített be nekik az évad elején, de egy problémás Békéscsaba elleni meccs után elváltak a két csapat útjai. Ennek ellenére maguk mögé utasították a három budapesti csapatot (Cowboys 2, Eagles, Wolves 2), de jövõre az „újonc” Budapest Hurricanes ellen nagyon kemény meccs vár rájuk. 

Junior csapatot idén még nem tudott a Mustangs kiállítani, tavaly a fiatalok a Sharks-szal együtt léptek pályára a junior bajnokságban. Most is csak tíz junior van a csapatnál akik közül a tehetségesebbek végigkûzdötték a felnõttekkel a 2010-es szezont. 

A holtszezont aktívan kihasználó Mustangs a bajnokság után játszott egy levezetõ mérkõzést az idén kényszerpihenõjét töltõ Kaposvár Golden Fox és Pécs Gringos összevont csapatával, akik a hírek szerint egyesítik az erejüket a jövõ évi bajnokság idejére is. Ezután a Nyitra Knights hívta meg a csapatot egy Szlovákiában megtartott aréna tornára, de ott csak két meccset játszottak a tatai srácok, így kicsit csalódottan tértek haza. Néhány játékosuk besegített az AFA kupában induló AH Gladiators-nak (volt CNC), akik  a hét végén az AFA döntõjében a Haladás Crushers-szel találkoznak Zánkán. 

Az õszi-téli idõszak fennmaradó idejét a TAC pályán fogják tölteni a Musztángok egészen december közepéig. 11.-én a Bulldogs még várja õket egy fedett pályás barátságos mérkõzésre, ami mindkét félnek jó felkészülési meccs lehet, mivel jövõre valószínûleg találkoznak a bajnokság során. Jövõ januárban a Cellect Aréna Kupán kivételesen nem tervezik, hogy indulnának, mert addigra már jócskán az alapozás kellõs közepén fognak tartani. 

A január azonban egy nagyon pozitív változást tartogathat a Tatai csapatnak. A katonasággal igen szoros lett a viszonyuk az elmúlt idõszakban és ha minden jól alakul ingyen használhatják jövõ évtõl a Honvédség pályáját edzésekre és meccsrendezésre is annak fejében, hogy a csapat karbantartja a létesítményt és a gyepet. Ez a lehetõség az új dandár-parancsnoknak köszönhetõ, aki korábban huzamosabb idõt töltött az Egyesült Államokban és ikertestvére a Szolnok Soldiers csapatát erõsíti.

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások