Fotón: Beanie Wells RB, Arizona Cardinals
Wells már jó pár meccset volt kénytelen kihagyni, már egy hete is reménykedtek, hogy talán pályára léphet majd a Seattle Seahawks elleni meccsen, de a szurkolók – és a csapat – nagy bánatára a futó csak a pálya szélén tartózkodott a meccs alatt, be sem volt öltözve. Így a futások nagy része Tim Hightower nyakába hullott, aki nem tudott élni a lehetõséggel, a ’Hawks védõi bedarálták.
Talán némileg megváltozhat az Arizona Cardinals futójátéka holnap, a Kansas City Chiefs elleni meccsen, hiszen már nagyobb a valószínûsége annak, hogy Wells visszatérjen térdsérülésébõl. A csapat vezetõedzõje azt mondta, hogy a futó „jobb, mint új korában”, ez pedig csak jót jelent a csapat futójátékát tekintve. Wells eddig csupán 231 yardot szerzett a 2010-es szezonban, annak ellenére, hogy sokan úgy gondolták, hogy a RB idén villogni fog és végre megkapja azt a figyelmet, ami kijárna neki.
„Nem is nagyon játszott idén, így nem is mondhatnám azt, hogy hiányzik. Nem tudjuk, hogy mire képes. Úgy hiszem, hogy különleges futó és olyan ember, aki képes lehet segíteni nekünk” – nyilatkozta a csapat elsõ számú irányítója, Derek Anderson.
Fordította: Szûcs Gergõ