A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
lufi 970×550
Köki 970*250
Újház 300*300

EGYÁLTALÁN SEMMI

acapella 640×480

Fotón: Matt Forte RB, Chicago Bears

Julius Peppers, Brian Urlacher, és a rajzó chicagói védelem többi tagja csak 187 yardot engedett, valamint mindössze egyszer hagyták, hogy a Dolphins first downt szerezzen 3. kísérletbõl magyar idõ szerint ma hajnalban. A Bears 16-0-val gyõzött, a sérülések által megtizedelt Miami pedig 40 év alatt másodjára is úgy kapott ki hazai pályán, hogy nem tudtak pontot szerezni.

Brandon Marshall WR büntetést kapott, amikor egykori denveri csapattársa, Jay Cutler irányító felé dobta a labdát, amikor egy elkapás után a Bears kispadja elõtt állt. Marshallt szabálytalan blokk miatt is megbüntették, és két passzt is elejtett, mielõtt a 2. negyedben kénytelen volt kiállni, mert súlyosbodott combhajlító izmának sérülése. A Miami már amúgy is megfogyatkozott támadófala elvesztette Cory Procter centert, akinek a bal térde sérült meg. Tyler Thigpennel, a 3. számú irányítóval, aki 2008 óta most elõször volt kezdõ, és hatszor sackeltek, a Miami nem volt egy súlycsoportban a Bears védelmével, amely átvette a vezetést a ligában a meccsenként engedett pontok kategóriájában.

A Chicago Bears (7-3) elõször játszott Miamiban, amióta az Indianapolis Colts ellen elvesztették a Super Bowl XLI-t. Tizenkét nap alatt már harmadik gyõzelmüket aratták, és fél meccsel megelõzték a Green Bay Packers az NFC North élén. A Dolphins (5-5) idén már harmadik alkalommal kapott ki hazai pályán fõmûsoridõben.

Peppers háromszor sackelt, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapata 2006. november 19 óta most elõször arasson shutout-gyõzelmet. Akkor a Jets-et gyûrték le. A Dolphins pedig 2007-ben kapott ki ilyen módon, abban a szezonban egyszer gyõztek, a Steelers ellen pedig nem tudtak pontot szerezni, 3-0-ra maradtak alul. Hazai pályán a Don Shula-korszak elsõ éve óta 2001-ben kaptak ki úgy, hogy nem szereztek pontot.

Matt Forte 25 futásból 97 yardot szerzett a Medvéknek, akik 18 próbálkozásból 10-szer szereztek first downt 3. kísérletbõl, és összességében majdnem 38 percig volt náluk a labda. A Miami a first down-szerzés az említett módon 12-bõl egyszer sikerült. A Delfinek akkor kerültek a legjobb helyzetbe, amikor a meccs elején egy 46 yardos kickoff visszahordást mutattak be. A Bears 35 yardos vonalára pedig a meccs utolsó play-je során jutottak el. Thigpen, aki kénytelen volt kezdeni, miután Chad Pennington és Chad Henne is megsérült a vasárnapi meccsen, 29 próbálkozásból 17 sikeres passzt adott, 187 yardot szerzett, és a Dolphins 39 futott yardjából 27-et a magáénak mondhat. De túl sokat futott, aminek végül az lett az eredménye, hogy kezdõként elért mérlege 1-11-re romlott.

Két perccel a meccs vége elõtt a nézõtérrõl jórészt csak a Chicago-szurkolók hangját lehetett hallani, akik addig biztatták a csapatot, amíg le nem peregtek az utolsó másodpercek is. És a meccs után is folytatták.

Robbie Gould 9-0-s vezetést szerzett a vendégeknek, miután három rövid drive mezõnygóllal végzõdött, az egyik a Bears 25. labdaszerzésébõl indult, amely a legjobb az NFL-ben. A második félidõ közepén egy hét és fél perces TD-drive végképp megpecsételte a gyõzelmet, Forte 3. kísérletnél 2 yardot futott középen a 6 pontért.

Cameron Wake, a Miami Dolphins passzsiettetõje, aki a legjobb az AFC-ben, a nyitó drive során 3. kísérletnél elérte Cutlert, ezzel kényszerítette õket elsõ mezõnygól-próbálkozásukra, amely 46 yardról sikeres volt. A Bears Charles Tillmannek köszönhetõen hamarosan visszakapta a labdát, az elütött labdát a CB leszedte, késõbb Gould értékesítette 2. mezõnygólját 24 yardról.

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások