Kurucz szerint ez volt a legjobb meccsük. A félidõben még 14 pontos hátránnyal mentek pihenni, de egy kis fejmosás és az 5-3-as frontra váltás megtette a hatását. A pass rush-sal nem tudott mit kezdeni a Heroes offense, a visszalépõ linebackerek pedig nagyon jól lefedték a rövid zónákat. Az offense-nek már „csak” a pontokat kellett termelni.
A két „erõs” csapaton (Cowboys, Gorillaz) kívül, csak a Titans-tõl kaptak ki és ez fõleg azért említésre méltó eredmény, mert az egész szezon alatt irányító nélkül kellett pályára lépniük. A QB poszton egy korábban futóként szereplõ játékos volt kénytelen besegíteni. Az offense ennek ellenére sikeresnek bizonyult, hiszen több mint 100 pontot értek el, ami a Wildfires fennállásának eddigi legeredményesebb
A holtszezonban jelentõs változásra készül a csapat. A tervek szerint kilépnek a Veszprémi Egyetem kötelékébõl és jövõre már nem szakosztályként, hanem saját egyesületi háttérrel indulnának a bajnokságban. Így talán nagyobb esélyük van egy-egy támogató megszerzésére.
A csapat játékoskeretére még ráférne a bõvítés, de igazi hiányposztok nincsenek jelenleg. Néhány linebacker még elférne a sorban, de pl. irányító posztra visszatért két korábbi játékosuk, ami nagy segítség lesz a csapatnak jövõre. A 30-35 fõs rosterbõl általában 25 fõ jelen is van az edzéseken, ami lehetõvé teszi a tisztességes felkészülést.
Az õszi idõszakot a novemberi egy hónapos szünet után alapozással fogják tölteni, majd a karácsony után elkezdik a felkészülést az aréna kupákra (lehet, hogy kettõre is, ha Szolnokon február végén sikerül megszervezni a kispályás bajnokságot), majd márciustól kezdõdnének a technikai edzések és a felkészülés a 2011-es szezonra.