Fotón: Colt McCoy QB, Cleveland Browns
Eric Mangini még kivár azzal, hogy bejelentse, hogy ki kezd majd QB poszton Clevelandben, saját elmondása szerint azért, mert taktikázni próbál. A HC elmondta, védelmi edzõként rengeteg energiát fordít arra, hogy kielemezze az ellenfél irányítóját, ezért úgy gondolja, célravezetõ lehet, ha megosztja a Jets figyelmét és még nem árulja el a kezdõ kilétét. A QB-k egészségi állapota alapján McCoy mellett Seneca Wallace neve van még a kalapban, de a többség az újoncot várja befutónak.
Így van ezzel az elkapó Josh Cribbs is, aki azt várja, hogy McCoy kezd majd. Szerinte nagyon jól szerepel „a kölyök” és Delhomme és Wallace is belátja majd, hogy a csapatnak így a legjobb.
New Yorkban eközben nem igazán stresszelnek amiatt, hogy Mangini „trükközik” az irányítókkal, sõt, Rex Ryan végigpoénkodta a szerdai sajtótájékoztatót, még egy stand-up comedy-t is nyomott a jelenlevõ újságíróknak! A dolog apropója az volt, hogy Rex Ryan végre összecsap ikertestvérével Rob Ryan-nel, aki a Browns védõ-koordinátora. A Jets HC-ja ezúttal nem nagyképû volt, hanem inkább vicces, felvett egy Browns sapkát egy hosszú szõke göndör parókával, Browns logót ragasztott a pólójára és kitömte a hasát egy párnával. Az újságírók több kérdést is feltettek „Rob Ryannek”, például az ikertestvérérõl kérdezték. A „Rob Ryan” alterego elmondta: „Rex Ryan kiváló edzõ és kiváló ember, ez nem is kérdéses Ráadásul nagyon jóképû.” Habár az „eredeti” Rob Ryan hajkoronája már régóta õszes, Rexnek volt magyarázata a szõke parókára: mivel Rob vezetõedzõi állásra pályázik, megpróbál fiatalabbnak tûnni, ezért festette be a haját.
Látható tehát, hogy a Jets vezetõedzõje nem izgulja halálra magát, pedig a Browns éppen az elõzõ fordulóban gyõzte le a Pats-t, a szezon egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatva. Rex azért persze rajtatartja a szemét a Barnákon, egész héten a tesója, Mangini és McCoy képére dartsozik az irodában…
Fordította: Anti Ádám