Fotón: Matthew Stafford QB, Detroit Lions
Korábban hírt adtunk róla, hogy Stafford súlyos sérülést szenvedett a Jets ellen, de a legutóbbi jelentések szerint egész szezonra kidõlt. A fiatal irányítónak ismét a dobó válla sérült meg, miután a Jets védõi hátulról szerelték, õ pedig szerencsétlenül esett. Ez még nem lenne olyan nagy katasztrófa, sõt még az sem, hogy egy egyébként is elúszott szezon közepén kidõlt a kezdõ irányító, az viszont sokkal inkább, hogy ez nem az elsõ alkalom.
A Lions eddig 24 meccset játszott, mióta Staffordot draftolták de a fiatal QB mindössze 13 meccsen tudott kezdeni. Tavaly a térdével voltak gondjai, majd a már említett válla sérült meg, így a szezon végén nem is játszott. Idén már az elsõ meccstõl fogva nélkülözniük kellett az irányítót az Oroszlánoknak, hat hét kihagyás után a Washington ellen térhetett vissza. Abban a fordulóban a hét három legjobb irányítója közé jelölték, és a Jets ellen is jól játszott, de aztán jött a sokk.
Az NFL.com-on írtak szerint Stafford elsõ heti sérülése „kettes osztályzatú leválás” volt, míg ez a mostani „harmadik osztályzatú” így biztosan hosszabb kihagyás vár rá. A csapat semmi pontosat nem árult el a QB-ról, de annyi kiderült, hogy a Stafford elõzõ sérülését is kezelõ doktor mondja ki a végsõ szót az ügyben. A fiatal játékos azt nyilatkozta, hogy a fájdalom nagyon hasonló ahhoz, amit az idény elején érzett, ez sem túl jó elõjel.
Ha ez még nem lenne elég a Lions vezetõségének, ott van a csereirányító-probléma is: Shaun Hill törött keze még nem 100%-os, így minden bizonnyal a negyedéves Drew Stanton kezd majd a Buffalo Bills ellen. Azt viszont, hogy jövõre mi lesz, még megtippelni sem lehet. Stafford, ha egészséges, egészen fantasztikus teljesítményre képes, a probléma csak az, hogy szinte sosem egészséges. Lehet õt bármilyen jó fal mögé rakni, ha egy-egy sackbe is így belesérül, nem áll elõtte valami fényes jövõ ebben a ligában. Becsületére váljék, hogy továbbra sem fél a rá futó védõktõl és bevállalja az ütközéseket, de nem a tragikus hõs szerepére szerzõdtették, hanem azért, hogy meccseket és bajnokságokat nyerjen a Detroitnak. Márpedig erre egyelõre csak a kispadon van esélye…
Írta: Anti Ádám