EGY JÁTÉKOS SZEMSZÖGÉBÕL – Geczõ László
Fotón: Mike Martz OC, Chicago Bears
„Van egy titkom számotokra: a futball nem annyira nehéz. Minden évben ilyenkor arról beszélnek, hogy ez az új koordinátor meg az az új rendszer mekkora hatással bír. De nem az edzõk teszik nagyszerûvé a játékosokat, és a szisztémájuk sem. A valóság az, hogy a nagyszerû játékosok teszik naggyá az edzõket.
Amikor az ember új rendszerbe kerül, olyan, mintha új munkahelye lenne. Minden nap új dolgokat pakolnak arra, amit az elõzõ nap megtanultál. Egyik sem bonyolult, csak újra és újra végig kell menni a mozdulatokon, amíg rutinossá nem válnak. Én általában a pályán hagyom a futballt, de legutóbb, amikor meg kellett ismernem egy új sémát, több mint ezer oldalnyi anyagot vittem haza magammal egy iratrendezõben, velem volt négy hétig.
Az teszi nehézzé az átállást, amikor a kezdõk kihagyják az OTA-edzéseket, és a veteránok nem vesznek részt az edzõtáborban. Így nem lehet annyit gyakorolni, hogy mindenki összeszokjon. Idõt kell eltölteni az edzõpályán, és az alapszakaszban is idõre van szükség, hogy teljesen magunkévá tegyünk egy rendszert. És amikor sikerült, az azért lesz, mert te és a csapattársaid tettétek meg, nem pedig a fõnököd.
Ki fogom mondani: egy új támadóséma megtanulása kétszer olyan nehéz, mint egy új védelmi séma. Milliónyi dolgot kell tisztázni. Ezért nevetek, amikor valaki egy új szisztémának tulajdonítja egy csapat korai sikereit. Nézzük meg a Bears-t. 3-0-val álltak, és mindenki az új koordinátor, Mike Martz nagyszerû támadósémáját magasztalta. Nos, híreim vannak: soha nem voltak annyira jók. Chicagóban nem rossz a csapat, de Jay Cutler mindig Jay Cutler marad, nem számít, milyen rendszerben játszik. Nem rossz, de nézzük meg a liga nagy irányítóit, és rögtön nyilvánvalóvá válik, õ nem tartozik közéjük. Fejben van baj vele. Amikor rosszra fordulnak a dolgok, visszatérnek a régi szokásai: leszedhetõ labdákat dob, vagy túl sokáig tartja magánál és sackelik, és ezt megfûszerezi egy elejtett labdával a gólvonalnál. Ritkán látjuk Tom Brady-t, Peyton Manninget, vagy Drew Brees-t annyira kiborulni, mint Cutlert. Amikor szorul a hurok, meglátszódik egy játékos igazi személyisége. Martz-nak hamar elege lesz ebbõl.
Ami a leginkább bosszant az olyan koordinátorokban, mint Martz és Charlie Weis (Kansas City Chiefs) – az én agyamban õk egyformák – hogy õk aratják le a babérokat, ha a támadócsapatnak jól megy. Nemrég beszéltem olyan srácokkal, akik Martz keze alatt játszottak, – nagy meglepetés – azt mondták, a fickó egy hatalmas semmirekellõ. Azt hiszi, õ találta fel a támadást. Annyira ismeri a szisztémáját, hogy amikor a 22 éves kölykök kérdéseket tesznek fel, ideges lesz, mert nem tudja elképzelni, miért nem tudnak rájönni maguktól. Mindig ezt az idióta sémáját futtatja, és mindenkitõl elvárja, hogy két hónap alatt tanulják meg. Ez nem így mûködik. Hála istennek, amikor csapatai összeomlanak – lásd a Rams, a Lions, és a 49ers esetét – õt billentik fenéken. Nem volt már gyõztes mérleggel bíró csapat, mióta is, hét éve?
És ezzel vissza is jutottunk oda, ahonnan elindultunk: a gyõzelem a jó játékosokon múlik. St. Louis-ban Kurt Warner miatt figyeltek fel Martz-ra. Weis és Bill Belichick Tom Brady miatt váltak gurukká. Nem azt mondom, hogy az edzõk nem tudnak segíteni, de azt állítom, sokkal többször állnak az útba. Például azáltal, hogy nem megfelelõen használják a rendelkezésükre állókat. A Redskins 100 millió dollárért igazolta le Albert Haynesworth védõ falembert, majd arra kényszerítették, hogy a centerrel szemben játsszon, tavaly a 4-3-as rendszerben, idén pedig a 3-4-ben, egy új koordinátorral, Jim Haslettel. De õ nem az az áldozati bárány-típus. Õ egy passzsiettetõ, aki a line of scrimmage mögött is tud szerelni. Nem kell azért 100 milliót fizetni valakinek, hogy a falakba szaladjon bele.
Úgy hallom, a Dolphins új védelme, amit Mike Nolan alakított ki, szintén kínlódik az átállással. Az egy eléggé bonyolult séma, úgy tûnik, csak tapossák a vizet, de túl korai megmondani, mi lesz belõle. Tapasztalataim szerint legkevesebb egy teljes szezon kell ahhoz, hogy teljesen beépítsenek egy védelmi szisztémát, amely a zónázásnál többrõl szól. Az a vicces, hogy nem is kell ennél bonyolultabbnak lennie. A védelem a következõképpen mûködik: szereld a fickót a labdával. Azt mondanám, az NFL-ben a csapatok 70%-a egyszerû zónavédekezést használ: a Tampa 2-t és a Cover 3-at. Maradj, figyeld az irányítót, menj rá a labdára. Régóta nem változott. Õszintén, a feleségemnek is öt perc alatt meg tudnám tanítani a Tampa 2-t. És higgyétek el, ettõl nem leszek egy edzõ-zseni.”