Fotón: Sam Bradford QB, St. Louis Rams
Az elemzõk szerint Bradford legnagyobb elõnye az, amit nem láthatunk: „A nyugalom, a lélekjelenlét, az, hogy sohasem pörög túl, és a kiváló felkészítés. Ez mind megvan a legnagyobbakban, akárcsak benne.” Az irányító, pályán kívüli viselkedésével, a társaiban is jó benyomást keltett: „Nagyon szerény. Barátságos és abszolút megközelíthetõ. Nem csak a támadókkal lóg, hanem ugyanúgy eljárogat mondjuk James Laurinaitis-szel (MLB). Ráadásul ha valakinek megemlíti egy hibáját, mindig van hozzá néhány dicsérõ szava is. Ilyen egy igazi irányító.”
Bradford a pályán nyújtott produkciójával is bizonyította már, hogy miért tartják õt az utóbbi idõk egyik legnagyobb tehetségének. A 3. kísérleteknél összehozott 101,1-es passzmutatója önmagában véve is rendkívüli. „A harmadik kísérlet során dobott passzok nagy része nem is rövid yardos átadás volt. Szerintem csakis a küzdõszellemének köszönheti, hogy képes ezeket a szituációkat ilyen pontossággal megoldani. Egyszerûen tudja, hogy az adott passzt meg kell csinálnia” – mondta az egyik elemzõ, aki szerint az újonc QB hihetetlen meccset játszott a Carolina ellen is: „Egy nagyon erõs és képzett Panthers védelem ellen kellett helytállnia, ami azonnal ugrott volna a legkisebb hibájára.”
Steve Spagnuolot is legalább ilyen mértékben nyûgözte le Bradford múlt heti teljesítménye, amikor 25 passza talált célba (a 32 kísérletbõl), 191 yardot és 2 touchdownt szerezve a csapatnak. „A Carolina tényleg képes megtörni a játékosokat mentálisan, de Sam nyugodt tudott maradni. Elviselt mindent, amit tõlük kapott” – mondta az edzõ.
Bár vannak még újonc pillanatai, a legtöbb elemzõ egyetért abban, hogy Bradford lehet a legesélyesebb az Év Újonca címre.
Forrás: Pro Football Weekly