A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
Heszperidák 970×550
acapella 970×250
Stihl-hja-300×300

SZENVEDÕ BENGALS VÉDELEM

acapella 640×480

Fotón: Chris Cocker FS, Cincinnati Bengals

A Bengals free safety-je, Chris Crocker szerint olyan „apróságok” okozzák a legnagyobb gondot a védelemben, mint a 3. kísérletek rövid yardos szituációinak sorozatosan hibás levédekezése. Az 5’ 11” (180 cm) magas és 200 font (91 kg) súlyú játékos magát sem vonja ki a felelõsségre vonás alól: „Azt kell mondanom, hogy  a secondary, beleértve engem is, nem játszik olyan jól, mint tavaly. Sokkal többet hibázunk, mint egy évvel ezelõtt.”

Az idén minden meccsen kezdõként pályára vonuló Crocker harmadik szezonját tölti Cincinnatiben. A 30 éves safety már másodjára játszik Mike Zimmer védelmi rendszerében, ugyanis az Atlantában is dolgozott együtt a trénerrel. „Az a legérdekesebb Zim rendszerében, hogy az ellenfélhez igazítja a mi játékunkat. Tanulmányozzuk a csapatokat, de hagyja, hogy õk irányítsák a játékot. Nekünk kell idomulnunk hozzájuk, miközben játékunk továbbra is agresszív marad. Nem engedi, hogy a hibák miatt aggódjunk, csak arra kell koncentrálnunk, amit az elemzés során megbeszéltünk és reagálni mindenre, ami a pályán történik” – mondta Crocker, aki szerint csak egy kis idõre van szüksége a védelemnek, hogy összekapja magát.

„Szerintem a meccsek végén bemutatott igazán nagy play-ek hiányoznak ahhoz, hogy fordulatot vegyen a szezonunk. Ha a védelem tudna meccset nyerni, az sokat segítene rajtunk és újra a régi keréknyomba billentene minket.”

Forrás: Pro Football Weekly

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások