Fél öt körül, szürkületben kezdtek melegíteni a csapatok és kezdetben azt hittük, hogy csak nem melegedtek be a Rozsnyai úti pálya reflektorai, de sajnos nem lett igazunk. Bár igaz, hogy a hollywood-i filmekben pont ilyennek mutatják az esti mérkõzéseket, a két harminc yardos között egy széles sötét sávban alig lehetett látni a meccs történéseit
Pedig akadt látnivaló elég sûrûn.
A Gladiators összesen 22 játékossal érkezett (ebbõl három a Tata Mustangs-ból került a csapathoz az AFA-idényre), és már az elsõ félidõben látszott, hogy a Zala – egyébként kicsit egysíkú – futás orientált játéka, nem fog feküdni az osztrákoknak. A fáradtság egyre inkább úrrá lett rajtuk, és hiába volt 20-12-vel még viszonylag szoros az állás a félidõben, Molnár Géza RB és a Predators offense letarolta a Galdiátorokat a második játékrészben. Az egyébként rutinos AH Gladiators annyi missed tackle-t vétett a meccs második felében, amennyit magyar DIV II.-ben is ritkán látni. Molnár több mint 200 futott yardot és 4 TD-t jegyezhetett a mérkõzés alatt. A Gladiators-nak sokkal jobban kellett volna erõltetnie a passzjátékot, amivel jónéhányszor komoly yardokat tudtak összeszedni és amire sokkal kevésbé tudott reagálni a Predators védelme, mint az egyszerûen olvasható szélsõ futásaikra. Az 52-26-os végeredmény ellenére látványos és igen fizikális meccset láthatott a körülbelül 50 nézõ aki végig kibírta a csípõs hideget.
A mérkõzés után Steve Benefield így fogalmazott: „Elegünk lett abból, hogy mindenki úgy gondolja, hogy egy puha csapat vagyunk. De úgy gondolom kellett a múltkori vereség ahhoz, hogy ma így játszhassunk.” Legközelebb Szombathelyen az Eagles lesz a Predators ellenfele, amihez csak annyit fûzött Benefield edzõ: „Ezek a srácok eltángálják jövõ héten az Eagles-t.”
Utólag sajnálhatjuk, hogy nem a Gladiators-Predators volt a nap elsõ meccse. Biztosan több részletet láthattunk volna a középpályán…