A Wembley-ben rendezett mérkõzés remek alkalmat kínált számomra, hogy megszondáztassam a kérdéssel kapcsolatban az amerikai és brit újságíró kollégákat. Ahogy sejteni lehetett, Goodell elszántsága közel sem párosul osztatlan lelkesedéssel az amerikai oldalról, ami azonban meglepett, hogy a brit kollégák sem értenek abban egyet, hogy egy ilyen csapat miként és mennyire lenne életképes.
Az amerikaiak véleménye egyértelmû: Roger Goodell véresen komolyan gondolja egy európai franchise létrehozását, a motiváció pedig egyszerû: pénz. Az NFL szép lassan eléri határait Amerikán belül, és miközben a munkaügyi vita egyik központi elemét a bevételek feletti osztozkodás adja, milyen kézenfekvõbb módja lenne a profit növelésének, mint a sport globalizálása. Ehhez pedig évente egy-egy mérkõzés exportálása kevés a liga vezetõjének véleménye szerint, egy lépéssel tovább kell lépni. Az egyik amerikai kolléga szerint a tervek olyannyira komolyak, hogy Goodell egy évtizeden belül meg szeretné valósítani tervét.
A szándék ismert, mik a problémák? Szerencsémre négyszemközt a kollégák teljesen õszintén beszéltek a kérdésrõl. Az amerikaiak nem tudják, mi folyik a határaikon túl, és igazából a nagy részüket nem is érdekli. A sportágat abszolút a sajátjuknak tekintik, és már az egy-egy meccs külföldre vitelétõl is berzenkednek. Ha félretesszük az amerikai közvélemény ellenállását, jönnek a praktikus problémák.
Évente nyolc csapatot arra „kárhoztatni”, hogy átrepüljön Angliába, óriási ellenállásba fog ütközni. Eleve újra kellene szervezni a csoportokat, és a majdani európai gárdát egy keleti divízióba helyezni, hogy legalább a csoportmeccsekre ne kelljen a csapatoknak még az amerikai kontinenst is átrepülni, ez azonban még mindig csak hat mérkõzés a jelenlegi 16-ból. A többi tízbe bármikor bekerülhetnek nyugati parti klubok. Márpedig amíg egy-egy ilyen meccset akár kalandként is felfoghatnak, az amerikai kollégák által említett San Francisco, Seattle, Oakland, San Diego és Arizona kvintett aligha lesz nagy támogatója a tervnek, hogy 12 órás repülõutakkal kelljen szembenézniük bármelyik szezonban.
Persze felmerült annak a lehetõsége is, hogy az alapszakasz tervezett 18 meccsesre bõvítésével több meccset vigyenek külföldre. A fõ gondot itt az jelenti, hogy az NFL szezon még kibõvítve is nagyon rövid lenne, és a jelenlegi rendszerben a minimum nyolc hazai meccsért a bérletet megvásároló szurkoló joggal lehet dühös, ha az egyik mérkõzést Európába viszik. Ráadásul az sem mindegy, hogy melyik csapat ruccan át hozzánk, hiszen emlékezhetünk, hogy mekkora felháborodást váltott ki Amerikában, amikor a Katrina hurrikán után lábadozó New Orleans-tól „vették el” a Chargers elleni hazai meccset.
A Kollektív Szerzõdés (CBA) újratárgyalása folyamatban van, és ennek kapcsán is újabb problémát okozhat egy esetleges európai csapat létrehozása. Nem mennék bele különösebben a jogászkodásba, elég annyit leszögezni, hogy az NFL számtalan kivételt élvez az egyébként szigorú amerikai verseny- és munkajogi szabályok alól. Azt viszont nagyon is elképzelhetõ, hogy a szakszervezet (ezen is) bajuszt akasztana a ligával, ugyanis – feltételezve, hogy a jövõben a jelenlegi rendszer marad, az anyagiakat félretéve – akkor, ha egy játékost az európai csapat draftol, akkor két lehetõsége van: vagy egyáltalán nem játszik, vagy muszáj neki külföldre költöznie munkavégzés céljából. Az általam megkérdezett amerikaiak ezen a kérdésen még nem is gondolkodtak, de egyetértettek velem abban, hogy ez is komoly blokkoló tényezõ lehet.
Összességében látható, hogy szép a szándék, de még hosszú az út Goodell elõtt, ha meg akarja valósítani tervét. Abban az amerikai kollégák sem értettek egyet, hogy vajon sikerül-e neki, páran úgy vélik, hogy a közvélemény és a csapatok ellenállásán elbukik, mások szerint annyira elszánt, hogy elõbb-utóbb keresztülveri tervét.
Ez lenne a „feladó” oldal, lássuk a „címzettet”. Meglepetésemre az általam meginterjúvolt BBC-s szakírók sem voltak teljesen meggyõzõdve arról, hogy egy tisztán londoni franchise fenn tudná tartani a jelenlegi érdeklõdést. Afelõl nem volt kétségük, hogy a klub „megélne”, de abban már vita alakult ki közöttük, hogy vajon fent lehetne-e tartani ekkora nézõszámot, ha évente nem egy, hanem nyolc mérkõzést rendeznének az országban. Egyikük felvetette, hogy esetleg az európai csapatnak minden hazai meccsét más európai nagyvárosban kellene játszania, ez azonban aligha lenne elfogadható a ligának, másrészt így igazán talán egyik ország sem érezné magáénak azt a gárdát. Abban egyetértettek, hogy ezt tesztelni lehetne azzal, ha apránként növelnék az Európába áthozott alapszakasz mérkõzések számát, így lemérve, hogy mekkora érdeklõdésre tarthatna számot a játék megnövekedett mérkõzésszám esetén.
Roger Goodell egyelõre úgy tûnik, hogy nagyon nagy fába vágta a fejszéjét. Ez az írás csak indikatív listája a számos, súlyos akadálynak, amely közte és terve között áll. Afelõl persze nincs kétségem, hogy õ is tisztában van ezekkel a kihívásokkal, így nem tehetek mást, mint izgatottan várom, hogy milyen megoldási javaslatokkal áll elõ.
