A szombati nap elsõ médiaeseménye a mérkõzés helyszínére, a Wembley stadionba vitt, ahol a „házigazda” San Francisco 49ers tartotta pályabejárását. Az amerikaiaknál a média az elsõ, és ez már itt is látszott: az ellenõrzés után a fotósok dolgozószobájába kísértek bennünket, ahol mindenki kedvére ehetett-ihatott, és noha alig fél tucatnyian voltunk, legalább ennyi NFL alkalmazott lebzselt körülöttünk, hogy minden kívánságunkat kiszolgálja.
A fõszervezõ jelzésére aztán a Wembley zegzugos folyosóin végre kimehettünk a pályára, és ráléphettünk a stadion gyepére. A 49ers ekkor már teljes létszámban kint volt, Mike Singletary vezetõedzõ osztotta az utasításokat. Szigorú parancsba kaptuk, hogy csak a fehér mezben a pálya egyik oldalán mozgó játékosokat fényképezhetjük, a másik térfélen ugyanis a pirosba öltözöttek figurákat és formációkat gyakoroltak. Az „egy fotós–egy alkalmazott” páros itt „egy fotós–egy biztonsági õr” duóra cserélõdött, a mellénk kirendelt õrzõ-védõk végtelenül udvariasan, de árgus szemekkel lesték, hogy nehogy megszegjük az elõírásokat. Az egyik amerikai kolléga egyébként el is kezdett balhézni, amiért a kulcsjátékosokat nem fényképezheti, de elmagyarázták neki, hogy a pályabejárásnál a csapat az úr, és õk így döntöttek.
A „fehérek” egyébként inkább tûntek amerikai turistacsoportnak a pályán, mint egy olyan gárda tagjainak, akik vasárnap a szezonjuk megmentéséért lépnek pályára. Vidáman ellabdázgattak, a falemberek a pálya két szélérõl dobáltak egymásnak hosszú passzokat (játszi könnyedséggel, bár a pontosság nem éppen Joe Montanát idézte, pár labdát nekünk kellett levenni), a többiek is passzolgattak, fényképezkedtek és videóztak. Mindössze pár percet kaptunk, mielõtt Singletary egy dudával véget vetett az átmozgatásnak, és egy rövid megbeszélést követõen az öltözõbe parancsolta fiait, mi pedig a végig kedvesen mosolygó õrök gyûrûjében vonultunk vissza szobánkba.
A következõ úti cél a Trafalgar térre vitt a fotózáson megismert dán sport tv-s kollégával (akinek a fõnöke egyébként a legendás, a 49ers-ben is megfordult, majd NFL pályafutása után kapcsolatait a televíziónál hasznosító Morten Andersen), ahol Nelson admirális szobrának árnyékában már komoly tömeg – közel 40000 ember – figyelte a mûsort. Roger Goodell fellépésérõl az egy idõben kezdõdõ pályabejárás miatt lemaradtunk, érkezésünkkor – egy frissítõ zápor kíséretében épp a 49ers cheerleaderei szórakoztatták a nagyérdemût.
A szervezõk finoman szólva nem aprózták el, ami a felhozatalt illeti: a cheerleaderek és a mindenféle egyéb tánczenekarok mellett olyan hírességek és legendák léptek színpadra, mint Jerry Rice, Roger Craig, Morten Andersen, Mike Singletary, a 49ers több tagja és Marisa Miller szupermodell.
A közös elem, az összegyûlt rajongók méltatása mellett mindenki habitusának megfelelõen állt a rendezvényhez: Jerry Rice a szokásos lazaságával szórakoztatta a közönséget és az õt interjúvoló Marisa Millert (a rajongók majdnem meggyõzték, hogy vállaljon még egy meccset…), míg Singletary mester egy vezetõedzõ profizmusával válaszolgatott visszafogottan a kérdésekre.
A 49ers falemberei a pályabejárás óta sem kezdtek el izgulni a másnapi meccs miatt, az pedig szinte a megfizethetetlen élmény kategóriába tartozik, amikor egy 130-140 kilós falember higanymozgással nekiáll táncolni.
A programot ügyesen összeállítva az egész rendezvény alatt sikerült fenntartani a nézõk érdeklõdését, nem mintha egyébként nem lettek volna lehetõségek az unalomûzésre. Az elmaradhatatlan hamburger és hot-dog árusok mellett az NFL hivatalos sportszer- és sportital gyártó cége is lecsapott a lehetõségre, az érdeklõdõk bajnokság keretében kipróbálhatták a legújabb Madden videójátékot, és aki a valóságra vágyott, megtapasztalhatta, milyen végigfutni egy pályán falemberekkel ütközve – még ha azok csak felfújt bábuk is – valamint mezõnygól rúgó képességeit is tesztelhette.
Ha ez még mindig nem lenne elég, még egy óriási attrakcióval szolgált a házigazda szerepét betöltõ 49ers: némi sorban állást követõen meg lehetett tekinteni a híres franchise öt Lombardi-trófeáját is.
A rendezvény egészét elnézve sem bennünk, sem az NFL-es szervezõk és résztvevõk szempontjából nem lehet kétség afelõl, hogy az európai NFL rajongók remek hangulatot varázsolnak majd a Wembley-be. Márpedig a mi szempontunkból ez legalább akkora erõpróba, mint a két csapatnak a mérkõzés: bizonyítanunk kell a „nemzetközi” NFL-re jórészt még mindig ferde szemmel nézõ amerikai rajongóknak, hogy megérdemeljük ezt a meccset – és talán még többet is.
