Fotón: Jenn Sterger
„Láttam, amikor elküldte. Nevettünk rajta” – mondta a 24 éves Allison Torres, aki így folytatta: „Úgy beszélgettünk róla, ahogyan az ilyesmirõl a barátnõk szoktak. Meg kell érteniük, hogy Brett Favre nem az elsõ híresség, aki megpróbálta felszedni õt.” Sterger – aki eddig visszautasította az együttmûködést az NFL nyomozásában, amely azt próbálja kideríteni, Favre milyen fajta kommunikációt folytatott vele, míg a lány a Jets-nél dolgozott – Torres szerint rendszeresen sms-ezett az irányítóval.
Favre, aki most már a Minnesota Vikings játékosa beismerte, hogy hagyott hangüzeneteket Sterger számára, de azt tagadta, hogy intim jellegû sms-eket, vagy képeket küldött volna. De Torres szerint ez kétségtelenül így volt. Favre hangüzenetekkel és sms-ekkel próbálta becsábítani Stergert a hotelszobájába. Torres elmondta: „Akkoriban Favre családja valahol New Jersey-ben, Morristownban lakott, de õ egy szállodában szállt meg a Giants Stadium közelében. Ezt furcsának tartottam. Mindig mondta Jenn-nek, hogy menjen fel hozzá, de Jenn nem tudta mit tegyen.” Torres azt állítja, barátnõje nem árulta el neki, hogy megtörtént a légyott, vagy sem. „Csak annyit tudok, hogy üzeneteket küldözgettek egymásnak, és Favre össze akart jönni vele. Nem kétlem, hogy Jenn élvezte a figyelmet, amit Favre-tõl kapott.”
Phil Reese, Sterger menedzsere nem akarta kommentálni az újabb fejleményt, miszerint ügyfele válaszolt az üzenetekre. Állítása szerint Torres és Sterger nem annyira közeli barátok, és már jó ideje nem is beszéltek. Reese elmondta: „Õ olyasvalaki, aki nyilvánvalóan ki akarja használni a helyzetet, meg akarja ragadni a lehetõséget, hogy a médiában lássa a nevét.”
Torres azt is megpendítette, hogy nem Favre volt az elsõ sztársportoló, aki meztelen képeket küldött magáról Stergernek: „Milliókat kereshetett volna, ha eladta volna azokat a képeket, amiket a barátaitól kapott.”
Fordította: Geczõ László