FORRÓSODIK

Fotón: Josh McDaniels HC, Denver Broncos

Persze ez abban az esetben igaz, ha egyáltalán kihúzza addig. Phillips tudja, hogyan mennek a dolgok az ideiglenes edzõkkel, hiszen õ maga két csapatnál is betöltött ilyen funkciót, 1985-ben a Saints-nél és 2003-ban a Falcons-nál. Míg Jerry Jones, a Cowboys tulajdonosa többször is elmondta, hogy évközben nem lesz edzõváltás Dallas-ban, Phillips munkájának biztonsága minden szempontból gyengének mondható. Még egy olyan honlap is indult, amelynek célja a vezetõedzõ eltávolítása.

A Cowboys úgy vágott neki a szezonnak, hogy az utolsó 3 évben több alapszakasz-gyõzelmet halmoztak fel, mint bármelyik másik csapat az NFC-ben (33-15), és mindenki bátran hangoztatta, hogy az elsõ olyan csapat akarnak lenni, amely hazai pályán játssza a Super Bowlt. De a szezon romokban hever, az utolsó 10 meccs Phillips „haldoklásáról” szólhat, a Cowboys-nál töltött 4 éves uralkodása véget érhet. Fõleg akkor, ha Tony Romo a következõ 6-8 hétben nem játszhat. A múlt heti, Minnesota elleni vereség után, Jones maga mondta: „Tony Romo-t nem tudjuk helyettesíteni. Tudom, hogy olyan messzire fogunk menni, ameddig Tony visz.” Miután láttuk, hogy Jon Kitna a Giants ellen kínlódott, el kell gondolkodnunk azon, vajon Phillips tudta-e, mennyire igaza van.

De Phillips közel sem az egyetlen, akinek a Halloween közeledtével bajban van az állása. Bárki is állítsa össze ezen vezetõedzõk listáját, a következõ nevek biztosan szerepelni fognak rajta:
Josh McDaniels, Denver Broncos (2-5)
Mike Singletary, San Francisco 49ers (1-6)
Norv Turner, San Diego Chargers (2-5)
Jack Del Rio, Jacksonville Jaguars (3-4)
John Fox, Carolina Panthers (1-5)
Lovie Smith, Chicago Bears (4-3)
Kisebb mértékben, de õk is veszélyben vannak:
Eric Mangini, Cleveland Browns (2-5)
Marvin Lewis, Cincinatti Bengals (2-4)
Gary Kubiak, Houston Texans (4-2), ha ismét elbuknak, és nem jutnak be a rájátszásba.

Hét héttel az alapszakasz kezdete után még egyetlen vezetõedzõt sem rúgtak ki, a történelem alapján ez változni fog. 1998 és 2009 között csak háromszor fordult elõ, hogy szezon közben egyetlen edzõ szûrét sem tették ki, az 1970-es összevonás és 1992 között csak kétszer fordult elõ, hogy ugyanazok a vezetõedzõk álltak a csapatok élén a szezon befejezésekor, mint a kezdetekor. Legutóbb 2006-ban nem történt elbocsátás, de a szezon végén olyan nagy neveknek kellett távozniuk, mint Marty Schottenheimer, Bill Parcells, Bill Cowher, Dennis Green, Nick Saban, Jim Mora és Art Shell. Tavaly a Buffalo tette ki Dick Jauront a 9. héten, 2008-ban az 5. héten Lane Kiffint rúgták ki Oaklandból, Scott Linehant pedig St. Louis-ból, õket követte Mike Nolan San Franciscóban a 8. héten.

Néhány „óvást” azonban érdemes megemlíteni, amikor az idén nehéz helyzetben lévõ edzõket értékeljük. Néhány forrás szerint ez lehet azon ritka évek egyike, amikor szezonközben nem történnek változások az edzõk személyét illetõen, ennek pedig számos tényezõ az oka. Kezdésnek itt van rögtön a Kollektív Munkaszerzõdés által elõidézett helyzet, amely a bizonytalanság ködébe burkolja a 2010-es szezont, és visszatarthatja a tulajdonosokat attól, hogy a tavaszi esetleges munkaleállás elõtt változtassanak.

Ez ésszerûnek hangzik, mert néhány tulajdonos nyíltan tartózkodik attól, hogy a lejáró munkaszerzõdés fényében nagyméretû pénzügyi elkötelezettségre szánja el magát. De más források szerint az edzõk esetében is az üzlet fog dönteni, a szezon után 7 vagy 8 edzõi állás fog megüresedni, amiket még a lockout elõtt betöltenek majd. Mivel áprilisban jön a 2011-es Draft, lockouttal vagy anélkül, de edzõi stábnak lennie kell, hiszen el kell kezdeni a felkészülést a következõ szezonra még akkor is, ha bizonyos szempontból szokatlan lesz a holtszezon. Miközben olyan csapatok, mint a Dallas vagy a San Francisco, látszólag biztosan új edzõvel fognak nekivágni a 2011-es szezonnak, Phillips és Singletary megérhetik a szezon végét, mert helyükre nincsenek olyan pályázók a csapataiknál, akik használhatóak lennének. Jason Garrett támadó koordinátor egyben a segéd-vezetõedzõ is, de többek között a play-hívásait is sokan kritizálják, Jones pedig épp eléggé vonakodik neki adni a gyeplõt.

San Franciscóban Singletary stábjában kevés a lehetséges jelentkezõ az ideiglenes vezetõedzõi posztra, talán csak a 44 éves védelmi koordinátor, Greg Manusky az esélyes. Ironikus, hogy Singletary elbocsátotta legtapasztaltabb segédjét, a 64 éves Jimmy Raye támadó koordinátort, ez a 3. héten történt, a Kansas City Chiefs-tõl elszenvedett vereség után. Míg ezzel a döntéssel szerzett magának egy kis idõt, ugyanakkor a saját vállára helyezte a felelõsséget a 49ers hibái miatt. Egy NFL-es forrás hétfõn azt mondta, szerinte Singletary túl fogja élni a szezont, mert a tulajdonosok nem akarják eltávolítani, hiszen így a csapat 29 éves elnöke, Jed York lenne az a fickó, akinek a nyakába szakadna a sajtó és a feszült rajongók bírálata. York volt az, aki két héttel ezelõtt azt jósolta, hogy a 0-5-tel álló 49ers megnyeri az NFC Westet, és 2002 óta elõször bejutnak a rájátszásba. Szóval nyomos okuk van arra, hogy Yorkot a következõ több mint két hónapban ne tegyék ki a sajtó lövedékeinek.

Singletary és McDaniels csapatai ezen a hétvégén Londonban játszanak a Wembley stadionban, valószínûleg örülnek, hogy egy idõre elhagyhatják a kontinenst. A 49ers és a Broncos idén eddig katasztrofális teljesítményt nyújtottak, a Denver hazai pályán elszenvedett 59-14-es veresége az csoport rivális Oakland ellen arra késztette McDaniels-t hogy elnézést kérjen Pat Bowlen tulajdonostól, a csapattól, és a szurkolóktól. A Raiders a franchise 51 éves története során egyszer sem szerzett ennyi pontot egy meccsen. McDaniels most 4-13-as mutatóval áll a Broncos vezetõedzõjeként, tavaly mesébe illõ 6-0-val kezdték a szezont, Bowlen pedig állítólag igen dühös volt, amiért hazai közönség elõtt kellett megélni ezt a szégyent. A tulajdonos igen nagy kockázatot vállalt, amikor elbocsátotta Mike Shanahant és felvette helyette a 32 éves McDaniels-t 2009 elején, a Patriots egykori támadó koordinátora pedig mostanában nem tette semmit, hogy rácáfoljon azokra a véleményekre, miszerint közel sem állt készen a munkára, amit kapott.

McDaniels sorsát az idei elsõ körös pick, Tim Tebow irányító fejlõdéséhez kötötték, de most már az sem biztos, hogy McDaniels Denverben lesz, amikor kimondják a végsõ ítéletet afölött, hogy Tebow képes-e az NFL-ben játszani, vagy sem. A legérdekesebb kérdés idén az Denverben, hogy McDaniels megpróbálja-e menteni az állását azáltal, hogy beteszi Tebow-t a kezdõk közé Kyle Orton elé, aki már nem játszik olyan jól, mint tavaly de eddig nem õ volt a fõ probléma. Ha Tebow tud játszani a védelemben is, vagy egymaga meg tudja oldani a csapat senyvedõ futójátékát, a Broncos talán nem lesz arra ítélve, hogy a liga alján végezzen idén. Ha megpróbálkoznak egy új vezetõedzõvel 2011-ben vagy korábban, egy olyan rostert fog örökölni az illetõ, amit McDaniels a két év alatt igencsak átalakított. Jay Cutler és Brandon Marshall elcserélésétõl kezdve a 3-4-es védelmi séma telepítéséig, olyan csapatot épített, amilyet õ akart. Ez azt jelenti, hogy a Denver következõ edzõjének elölrõl kell kezdenie a roster építését.

De az újabb, sokba kerülõ generáljavítás sem jelenti azt manapság, hogy egy vezetõedzõ állása biztonságban van. Ahogy egy NFL-es forrás mondta: „Ezzel többé már nem lehet húzni az idõt. Ehhez túlságosan olyan ligává vált az NFL, ahol most rögtön gyõzni kell. Ha a dolgok rosszra fordulnak, a tulajdonosok mindent lerombolnak, és újra kezdik.” Phillips, Singletary és McDaniels összességében 4-16-os mutatóval állnak idén, edzõi uralkodásuk legsötétebb napjai elé néznek. Az elbocsátások idõszaka még nem érkezett el az NFL-ben, de hamarosan beköszönt. És a számaik alapján esélyes, hogy a nevüket az elsõk között fogják szólítani.

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások