Fotón: Tom Brady QB, New England Patriots
Egy bizonyos életkor után az NFL nagy öregjei, az irányítók is szögre kell, hogy akasszák a felszerelést, nem lehet mindenki Brett Favre. A Packers három évvel ezelõtt döntött a váltás mellett, Aaron rodgers pedig úgy tûnik örökébe tud lépni a nagy öregnek. Az Eagles egy kicsit hamar lépett, de ebben közrejátszott az is, hogy míg az Ezüstróka egyetlen meccset sem hagyott ki, addig McNabb idõrõl idõre sérülésekkel küzdött, ráadásul a szakértõk szerint a színesbõrû játékosok nem is bírják olyan sokáig a terhelést. Mindenestre McNabb helyén Michael Vick és az eredetileg kijelölt utód, Kevin Kolb is villog, így a liga csapatai példát vehetnek a két NFC-s gárdától. Éppen ezért, nézzük meg, melyik az a 3+1 csapat, amelynél Favre-hoz, vagy McNabb-hez hasonlatos idõsödõ klasszisok játszanak és lassan el kell gondolkozniuk az utánpótláson.
1. Indianapolis Colts:
Peyton Manningrõl sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy egyre fiatalabb lesz, biztosan nem. A statisztikáiból ugyan nem látszik (folyamatosan 4000 yard felett passzol és hét éve nem produkált 95-ösnél alacsonyabb passer ratinget), de bizony õ is túl van már pályafutása zenitjén, hiszen már 34 éves. Amíg Manning a csapatnál van, akár kirgizisztáni vak szõnyegszövõ apácák is lehetnek a csapattársai, mindig Super Bowl esélyes csapatként kell számolnunk a Colts-szal, de mi lesz akkor, ha pár év múlva esetleg nem Favre-oskodik és elsõre visszavonul? A csapatnak 2-3 éven belül bizony érdemes lenne beáldoznia egy korai picket, mert Manning kiváló mentora lehet majd egy fiatal irányítónak.
2. New England Patriots:
Tom Brady krisztusi korba lépett így lassan Bostonban is el kell kezdeni azon gondolkozni, hogy hogyan fognak kinevelni még egy gyûrûhalmozó irányítót. Brady legnagyobb erénye a kiegyensúlyozottsága, egyedül a 2007-es szezonja lóg ki a sorból, igaz az is fölfelé, hiszen 50 TD passzt adott abban az idényben. Két éve egy sérülés keresztülhúzta a számításait, de tökéletesen ugyan az a Brady futott ki tavaly szeptemberben a gyepre, aki vártak a szurkolók. Korábban volt már egy utódja Matt Cassel személyében, aki remekül ugrott be a sérült évében, de a Chiefs elvitte, így lassan eljön az idõ a következõ „kis-Brady” kinevelésére.
3. Seattle Seahawks:
Matt Hasselbeck-et sokan nem szeretik Seattle-ben, de a szurkolóknak be kell látniuk, hogs még mindig õ a legjobb megoldás QB poszton. Ez persze nem jelenti azt, hogy a következõ drafton nem lenne itt az ideje egy új QB draftolásának, hiszen az öreg már 35 éves. Ha a ’hawks szurkolók szerint a pályán már nem is tud csodát tenni a csapattal, azért a tapasztalata még nagyon sokat érhet. Hasselbeck statisztikáin egyébként abszolút meglátszanak a sérülés miatti csonka szezonok, az akadozó visszatérések és az öregedés. 2008 óta már nem tudja hozni a régi statisztikáit, ugyanakkor a mögötte várakozó Charlie Whitehurst igazi sötét ló. Nem kizárt, hogy az ötödik szezonját a ligában padozó irányító a következõ Aaron Rodgers, de azon se lepõdnénk meg, ha örök csere maradna. Whitehurst egyébként idén érkezett a Chargerstõl, ahol négy évig volt Rivers soha nem használt cseréje.
+1 Minnesota Vikings:
A Vikings csak azért „plusz egyként” került bele az írásba, mert egyesek szerint már most késésben vannak, míg mások szerint két csereirányítójukkal biztosított a csapat jövõje. Brett Favre jó vészmegoldás volt tavaly, de már idén komolyan visszaesett és a Vikingeknek tudomásul kell venniük, hogy nem lesz mindig egy 40-hez közeledõ, visszavonulófélben lévõ rekorder a piacon, akit vissza tudnak rángatni az NFL-be. A padon jelenleg Tarvaris Jackson ül, aki Sage Rosenfels-szel karöltve már egyszer bevitte a Vikes-t a rájátszásba, de nem mindenki esküszik a mozgékony QB-ra. Viszont õ és a harmadik számú irányító, Joe Webb sokra viheti, ha odafigyel Favre-ra és tanácsokat kér tõle. Webb nem rendelkezik fényes fõiskolai statisztikákkal, a hatodik körben húzták, de mint tudjuk, ez semmit nem jelent, hiszen Tony Romo, vagy Tom Brady sem világsztárként érkezett az NFL-be.
Most lássunk egy-két olyan csapatot, ahol az életkor és az eddig látottak alapján akár egy évtizedre is meg van oldva az irányítógond:
Denver Broncos: Kyle Orton 27, Tim Tebow 23, Brady Quinn 25
Philadelphia Eagles: Michael Vick 30, Kevin Kolb 26, Mike Kafka 23
Atlanta Falcons: Matt Ryan 25, Chris Redman 33, John Parker Wilson 25
Baltimore Ravens: Joe Flacco 25, Marc Bulger 33
Detroit Lions: Matthew Stafford 22, Shaun Hill 30, Drew Stanton 25
Green Bay Packers: Aaron Rodgers 26, Matt Flynn 25
New York Jets: Mark Sanchez 23, Mark Brunnel 40, Kellen Clemens 27
Miami Dolphins: Chad Henne 25, Chad Pennington 34, Tyler Thigpen 26
És néhány csapat, ahol ha nem is egy évtizedre, de néhány évre meg van oldva az irányítókérdés:
Pittsburgh Steelers: Ben Rothlisberger 28, Byron Leftwich 30, Charlie Batch 35
San Diego Chargers: Phillip Rivers 28, Ben Volek 34, J.T. O’Sullivan 31
New York Giants: Eli Manning 29, Sage Rosenfels 32
Tennessee Titans: Vince Young 27, Kerry Collins 38, Rusty Smith 23
Houston Texans: Matt Schaub 29, Dan Orlovsky 27
Kansas City Chiefs: Matt Cassel 28, Brodie Croyle 27
Chicago Bears: Jay Cutler 27, Caleb Hanie 25, Todd Collins 38
Forrás: NFL.com