AKERS NEM KERES KIFOGÁSOKAT

Fotón: David Akers K, Philadelphia Eagles

Két héttel ezelõtt a Frisco ellen még el-elnézte az ember a hibát, hiszen 50 yard feletti próbálkozást rontani egy nyitott stadionban nem olyan nagy blama, igaz, a Sasok csak 3 ponttal nyertek és nagyon meleg volt az utolsó pár perc a számukra. Ami viszont az Atlanta elleni hazai meccsen történt, az egészen érthetetlen. Akers összesen 3 fieldgoalt hagyott ki, kettõt 37, egyet 47 yard távolságból. Szerencséjére az Eagles így is fölényes gyõzelmet aratott a Falcons-szal szemben, de nem lesz ez mindig így. A rúgó – aki korábban már négyszer is járt a Pro Bowl-on – jelenleg utolsó elõtti az NFL-ben 67,6%-os pontosságával és már most annyi fieldgoalt hagyott ki, mint 2000-ben, vagy 2002-ben egész szezon alatt.

Hogy mi történt vele a Facons ellen? Nos Andy Reid vezetõedzõ szerint a szél tréfálta meg a rúgót, ami a labdák ívét figyelve elfogatható magyarázat lenne. De csak lenne, ugyanis Akers mind a három lövést ugyanoda és ugyanannyival durrantotta mellé, márpedig egy jó rúgónak, ha nem is tud elõre számolni a széllel, legalább az elsõ kihagyott kísérlet után tudnia kellene, hogy mi volt a hiba. Nem kizárt, hogy dome-ban mindhárom lövés bement volna, de egy köztudottan szeles stadionban egy hazai játékostól ez óriási blama. Ezt pedig tudja Akers is, aki némileg meglepte környezetét, miután kijelentette, nem az erõs szél tehet a hibákról, egyszerûen csak kihagyta õket. A 12. szezonjában lévõ rúgó tehát nem keresett kifogásokat, sõt, még Andy Reid – ezen tények ismeretében mondhatjuk, hogy valótlan – védõbeszédének is ellent mondott és vállalta a felelõséget, ami nagyon szimpatikus gesztus.

Nagyon jól jelzi azt, hogy Akerst mennyire megbízhatónak tartja a szakma, hogy az NFL.com-on már azt is fejtegették, hogy a mellrák ellenes hónap keretén belül viselt rózsaszín cipõ a bûnös, hiszen Akers a saját cipõjéhez van szokva. A rúgó a felvetésre csak annyit reagált, hogy kötelességének érzi a rózsaszín cipõ viselését, ugyanis különösen fontosnak tartja a mellrák elleni küzdelmet, tekintve, hogy édesanyja ebben a betegségben szenvedett.

Ami megnyugtató lehet a Sasok számára, hogy Akers motivációja még nem lanyhult, ez látszott abból is, hogy a nagy különbség ellenére frusztrált sisakhajigálásba kezdett a partvonal mellett minden elrontott kísérletet követõen. Emellett bizakodásra adhat okot az is, hogy a rúgó utolsó kísérletre eltalálta a póznák közét, így tulajdonképpen visszatalált a helyes útra, amirõl reményei szerint már nem tér le ebben az évben. Érdekesség még vele kapcsolatban, hogy mindezek ellenére, az elsõ hat hét teljesítményét nézve idén produkálja élete legjobb kirúgás átlagát. Ez alapján az erõvel nincs gond, már csak az irányzékon kel pontosítani.

Forrás: NFL.com

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások