A HÉT VESZTESE / 6.hét – Green Bay Packers

Fotón: Aaron Rodgers QB, Green Bay Packers

A szezon elõtt a Packers-t a Super Bowl legnagyobb esélyesének kiáltották ki, nem véletlenül, hiszen úgy tûnt, az eredményes támadósor mellé egy brutális védelem is párosul majd. Nos eltelt hat hét, a Packs pedig szegényebb lett jónéhány kezdõ játékossal és úgy tûnik, hogy már nem is kell õket annyira komolyan venni. Két hete a súlytalan Redskinst visszahozták a mérkõzésbe a negyedik negyedben, majd a hosszabbításban már nem tudták összekapni magukat. Hiába támadhattak kétszer is a gyõzelemért végül 16-13-ra kikaptak. A történethez még az is hozzátartozik, hogy a Packers benne hagyott egy érvényes touchdownt a meccsben, ugyanis McCarthy edzõ nem nézette vissza Nelson elkapását a második negyedben.

Ezek után tértek haza a Lambeau Fieldre, ahol a bye weekrõl érkezõ Miami Dolphins csapatát fogadták és újra hosszabbításban maradtak alul. A forgatókönyv annyiban változott, hogy ezúttal õk rohantak az eredmény után és bár újra volt esélyük támadni a hosszabbításban, nem éltek a lehetõséggel, sõt, egy mindössze 37 yardos punttal azonnal alá is írták halálos ítéletüket. Megint egy fieldgoal és megvolt az elsõ hazai verség is a szezonban, a csapat pedig 3-3-al áll, a borzalmasan kiegyenlített NFC-ben.

Lehet okolni a sok sérülést, mert bizonyára van valóságalapja, de sokkal szembetûnõbb az, hogy a Sajtfejûek idén még csak egyszer mutattak olyan játékot, amit elvártak tõlük, a harmatgyenge Bills lealázásakor. A Philly ellen nem voltak rosszak, de a második félidõben majdnem leadták az elõnyt. A Bearstõl kikaptak, a Detroit ellen pedig nem sok kellett ahhoz, hogy a csereirányítóval felálló csoportrivális meglepje õket. Hol van a rettegett offense és defense? Mert addig rendben van, hogy Matthews meccsenként szállít 2-3 sacket, a csapat pedig viszonylag kevés pontot enged, de a fontos szituációkban rendre alulmaradnak. Az offense meg helyenként ellenállhatatlan, bravúros dolgokra képes, néha pedig képtelen akár 10 yardot is elõre haladni. Ebben nagy szerepet játszik az is, hogy Rodgers-t egyszerûen nem tudják megvédeni. Hiába játszik idén is jól, a tavalyi támadófal-betegséget nem sikerült kijavítani, csak a szerencsén, a protektorokon és Rodgers keménységén múlik, hogy nem kellett még hordágyon levinni a pályáról, mert a fal nem sokat segít neki.

Az ok tehát, amiért a Packerst választottam a hét vesztesének nem is igazán a mutató, vagy a két egymást követõ hosszabbításos vereség, mert innen még bõven lenne visszaút, hanem hogy nem látszik fejlõdés a csapatnál, sõt inkább visszaesés tapasztalható, pedig az elsõ két meccs után sem tûntek érinthetetlennek. Ha pedig van olyan dolog, amire biztosan nem vágynak ilyenkor Green Bayben, az biztosan egy Favre féle Vikings elleni csoportrangadó, márpedig éppen ez következik. A Vikes ráadásul gyõzelemmel lépett túl a Dallas elleni „kiesési rangadón” és mivel a korábban komoly lépéselõnyben lévõ Bears és a cikk témájaként szolgáló Packers is kikapott, visszajöttek az esélyesek közé. Egyedül a Detroit helyzete az, amely a csoportban eldõlni látszik és ha valaki esetleg azt kérdezné, miért nem õk a hét vesztesei, akkor felhívnám a figyelmet arra a tényre, hogy sikerült megszorítaniuk az NFC élén álló Giants-t úgy, hogy a harmadik számú irányítójuknak kellett beugrania a második félidõre. Tõlük már ez is nagy dolog, a Green Bay viszont várakozáson alul teljesített. Persze még nem dõlt el semmi. Az, hogy az NFC ennyire kiegyenlített, nem csak azt jelentheti, hogy egy verséggel egy csapat akár 4-5 helyet is visszacsúszhat, hanem azt is, hogy egy esetleges gyõzelemmel újra az élmezõnyben találhatja magát. A Chicago a hétvégén a kiszámíthatatlan Redskins-t fogadja és bár a hibátlan divíziómutató okán mindenképpen marad a csoport élén, a Packers egy Vikings elleni hazai gyõzelemmel kétesélyessé teheti a csoportbeli harcot és véget vethet ennek a kétmeccses katasztrófasorozatnak. Talán a szezon legfontosabb meccse jön most a Sajtfejûek számára és most kivételesen nem Favre személye miatt.

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások