HA EDDIG NEM LETT VOLNA ELÉG

Fotón: Jermichael Finley TE, Green Bay Packers

A 2010-es szezon elején sokan úgy gondolták, hogy az idei Packers egy igen ütõképes gárda és nagyon könnyen odaérhet majd a februári döntõre. Azonban jöttek és elteltek a játékhetek, a csapat sorsa pedig egyre csak romlik, sorra dõlnek ki a játékosok.

A csapat vezetõedzõje, Mike McCarthy tegnap azt nyilatkozta, hogy két újabb játékos lesz kénytelen mûtõasztalra feküdni: egyikük a tight end poszton játszó Jermicheal Finley, a másik játékos pedig Nick Barnett (LB). Elõbbinek térdsérülését, utóbbinak pedig csípõsérülését próbálják majd meg rendbe hozni a legjobb orvosok. A vezetõedzõ kifejezte abbéli reményét, hogy Barnett akár még vissza is térhet majd. Barnett még október harmadikán sérült meg a Detroit Lions ellen szerzett gyõzelem során. A védõ döntésének értelmében a héten kés alá fog feküdni, így valószínû, hogy akár már nyolc héten belül ismét ott lehet a pályán. Barnett sérülésérõl a vezetõedzõ így nyilatkozott: „Akármikor szóba kerülnek a sérülések általában 6-8 hetes gyógyulási idõtartamot adnak meg az orvosok. […] De meg lennék lepve, ha a sérülés miatt vége lenne a szezonjának”.

Egy hírforrás szerint Finley körülbelül három hétig lesz majd távol csapatától, valamint a Packers sajtótájékoztatón Rodgers agyrázkódásáról is szó esett, és az ott elhangzottak szerint a QB kénytelen lesz kihagyni pár edzést a héten. A másik sérült TE, Donald Lee pár hetet fog majd kihagyni.

Fordította: Szûcs Gergõ

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások