LYNCH SEATTLE-BEN FOLYTATJA

A FOX értesülései szerint a nyugati parti gárda egy 2011-es negyedik körös pickért, valamint egy feltételes 2012-es draftjogért mondott le a játékosáról. Érdemes megjegyezni, hogy még hétfõn is olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a Bills nem kívánja elengedni a futót, holott Lynch mindenképpen el kívánt igazolni az AFC utolsó helyén szerénykedõ gárdából. Keddre aztán fordultak a dolgok, és a két érintett klub nyélbe ütötte az üzletet.

Kijelenthetõ, hogy a Seahawks egy igen veszélyes fegyverrel gyarapította arzenáljának tárházát, amely nagyban segítheti a 2-2-es szezonkezdetet jegyzõ klubot az NFC West megnyeréséért indított harcban. Ugyanakkor a Green Bay együttese továbbra is azzal kénytelen szembesülni, hogy Ryan Grant kiválásával komoly futó nélkül kell játssza a bajnoki meccseit.

Lynch negyedik évét kezdte az NFL-ben, és eddig kizárólag a Buffalo gárdáját szolgálta. A running back az elsõ két évadjában egyaránt 1.000 yard fölötti szezont produkált, majd 2009-ben összetûzésbe került a liga szabályaival, és három meccses eltiltással indította az idényt. A teljesítménye ezt követõen elmaradt a korábbiaktól, és a Bills november végén Fred Jacksont nevezte meg kezdõ running backjének. Lynch helyzetét az sem segítette, hogy az idei drafton a buffalói alakulat megszerezte a kiváló futót, C.J. Spillert, akinek az érkezésével tovább élezõdött a posztért zajló verseny Buffalóban.

Fordította: Kiss Csaba

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások