Szeptember 27.
Azt hiszem, hogy a tegnapi vita után Nixon ugyanúgy lépéshátrányba került JFK-vel, ahogy az Eagles is Keleti csoportbeli vetélytársaival szemben. A republikánus elnökjelölt tudvalevõleg influenzából és kisebb térdsérülés után lábadozott, s nyilván ez magyarázta, hogy kisugárzása szinte alig volt, s ennélfogva mondandója sem tûnt magával ragadóan hitelesnek. Vele ellentétben Kennedy majd kicsattant az egészségtõl és magabiztos fellépése valószínûleg nem maradt hatástalan a tévénézõk millióira, mindenekelõtt a még ingadozó választópolgárok nem elhanyagolható tömegére. A vita elõtt a közvélemény-kutatók többsége még Richard Nixon csekély elõnyét regisztrálták, de nem lennék meglepõdve azon, ha az elkövetkezõ napokban készülõ vizsgálatok már arról számolnának be, hogy fordult a kocka. Igaz Trükkös Dicknek van még lehetõsége a javításra, hiszen további három alkalommal ülnek a kamerák elé Kennedy-vel, s azon túl is gõzerõvel folyik a kampány.
De félre most már a politikával, naplóm mégiscsak a fociról szól! A Sasok, ahogy már említettem, Dallas-ban, a ligaújonc Cowboys ellen javíthatnak. A meccsre kissé rendhagyó módon pénteken kerül majd sor, így Bednarikéknak a megszokottnál kevesebb lehetõségük lesz a pihenésre és az ellenfelükkel szembeni felkészülésre. S, hogy miért kell már pénteken lezavarni a derbit? Ennek az egyszerû magyarázata az, hogy szombatra és vasárnapra már foglalt a dallasi Cotton Bowl. Szombaton a Texasi Egyetem focistái csapnak ott össze a rivális Texas Tech csapatával, míg vasárnap az AFL-es Dallas Texans látja vendégül a New York Titans-t a stadion falai között. Apropó AFL! Még nem is volt módom említeni, hogy az NFL-nek komolynak tûnõ vetélytársa támadt az Amerikai Futball Ligában. Az új társaság Philly-be ugyan nem telepített csapatot, de persze nálunk is számíthat a focirajongók legalább felszínes figyelmére. Egyelõre még csak ismerkedünk az új csapatokkal és játékosokkal, az idõ pedig majd eldönti, hogy felszínen marad-e az AFL és érdemes-e hosszabb távon számolni velük. A kihívók egyikének, a Boston Patriots-nak mindenesetre már azzal sikerült némi borsot törniük az orrunk alá, hogy magukhoz csábították elsõ körös draftpickünket, Ron Burton running backet. Azt beszélik, hogy számos AFL-csapat tulajdonosának elég vastag a bukszája, s várhatóan a jövõben is nehéz lesz versenyre kelni velük, ha kedvezõ szerzõdést akarunk kínálni az egyetemrõl kikerült újoncoknak.
Szeptember 29.
Az „asszonyok” szövetkezése folytán pénteken nagybátyáméknál fogunk vacsorázni. Igazából nincs ellenemre a program, hiszen Morris bácsi fociszeretetét ismerve aligha maradunk le a Cowboy elleni derbirõl. A tévé nem adja majd a meccset, így be kell érnünk a rádióközvetítéssel, de az is jobb, mint a semmi. Sokat köszönhetek nagybátyámnak, mindenekelõtt az állásomat. Amióta apám meghalt sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Mivel neki és Doris néninek nem lehetnek gyermekei, már addig is elhalmozott minket figyelmével, a tragédia óta viszont kiváltképp nem fukarkodik vele. Amint kikerültem az egyetemrõl rögtön a hónom alá nyúlt, és beajánlott a frissen alapított elitgimnázium, a Masterson igazgatójának, Mr. Nichols-nak. Szerencsére megkaptam a tanári állást, így a legtöbb végzõssel szemben nem kellett hónapokon keresztül munkáért kilincselnem, sõt Morris bácsi utóbb a nõvéremet, aki hívatását tekintve is nõvér, szintén elhelyezte a Kensingtoni Kórházban. Amíg nem éltem Philly-ben nem gondoltam volna, hogy nagybátyám ennyire befolyásos ember a városban, de utóbb rájöttem, hogy a befolyás nem feltétlenül hatalmat jelent, hanem pusztán azt, hogy sok embert ismer. Elismert könyvelõként sokaknak tett temérdek szívességet – köztük számos fontos embernek -, így nem véletlen, ha utóbbiak idõvel készek voltak viszonozni a nekik tett szívességeket. Morris bácsi régi közeli ismerõsei közé tartozik Joe Donoghue, az Eagles alelnöke, aki egy ideig a ligánál is ténykedett Bert Bell mellett. Donoghue-val való ismeretsége okán nagybátyámnak évek óta jó helye van az Eagles meccseire, és azt szintén neki tudom be, hogy beoltott a csapat iránti szimpátiával. 1958-ben õ vitt ki elõször a Sasok egyik összecsapására, sõt tavaly még a szezonbérletemet is tõle kaptam.
Ha már szóba hoztam elsõ Eagles-es élményemet, el kell mondanom, hogy akkor a zöldek egy Redskins elleni találkozóval nyitották az alapszakaszt és kikaptak. Az ellenfél irányítója, egy focista mércével roppant alacsony játékos, Eddie LeBaron volt. Emlékezetem szerint a negyedik negyed kezdetén még négy ponttal vezettünk, de a végjátékban a parányi LeBaron két touchdownt eredményezõ támadósorozatot is vezetett és végül elhomályosította a Philadelphiában akkor bemutatkozó Norm Van Brocklin produkcióját. LeBaron ma már pénteki ellenfelünket, a ligaújonc Dallas Cowboys-t erõsíti, s így bár kissé talányos még, hogy mire lehetnek képesek elsõ idényükben a texasiak, azért akadnak közöttük ismerõs arcok. A dallasiak elõzetesen legveszélyesebbnek gondolt támadófegyvere, a New Mexico-ról draftolt Don Perkins ugyan az edzõtábor alatt lábát törte, de akadnak még Landry tarsolyában olyan kipróbált veteránok, mint a Colts-szal két bajnoki címet nyert és nagy játékra bármikor képes futó, L. G. (Long Gone) Dupree és a veterán elkapó Billy Howton, aki pár éve még ligaelsõ is volt elkapott yardok tekintetében. Részemrõl azonban jobban tartok magától Tom Landry-tõl, akinek fõ csoportriválisunk, a New York Giants védelmének edzõjeként jó alkalma nyílt kiismerni csapatunk minden erényét és gyengeségét, s tapasztalatainak nyilván jó hasznát veszi a Cowboys szakvezetõjeként is. Nem lesz ez olyan sima meccs, mint ahogyan Ben vagy Morris bácsi is gondolja, de kétségtelen, hogy a gyõzelem rajta kötelezõ.
Október 1.
Ez tényleg nem volt egy fáklyásmenet! Doris néni tartalmas vacsoráját követõen nem tettek jót az emésztésünknek a Cowboys elleni mérkõzés izgalmai. Amíg nagybátyámmal a rádióra füleltünk, addig az „asszonyok” békésen társalogtak a szomszéd szobában, mi viszont sokszor hitetlenkedve csóváltuk a fejünket, és többször rándult görcsbe a gyomrunk, mint amennyiszer az egészséges, vagy amennyiszer ez a jelenség egy újonc csapat ellen vívott derbi közvetítését hallgatva várható lett volna. A támadóink megint gyengébben teljesítettek az elvártnál, bár ettõl, Landry védelmi zsenijét ismerve, titkon tartottam. Van Brocklin alig passzolt többet 100 yardnál és megint dobott három picket. Nem mondhatnám, hogy Shaw nem vetett be mindent támadásban, de most a halfback optionbõl is interception lett, és bár futóink elfogadhatóan szállították a yardokat, a támadóegység teljesítménye önmagában messze nem lett volna elegendõ a gyõzelemhez.
Szerencsére azonban a védõegység állta a hazaiak rohamait. LeBaron ugyan megvillant olykor, a harmadik negyed elején adott egy 75 yardos touchdown-passzt Frank Clarke-nak, aztán futott és dobott is egy-egy újabb TD-t, de a meccs nagy részében nem tudott ficánkolni és végül több interceptiont vétett, mint Van Brocklin. Az öt pickbõl hármat középsõ linebackerünk, Chuck Weber gyûjtött be, ezért nemigen lehetne tõle elvitatni a meccslabdát, azaz a meccs legjobbjának járó titulust. (Chuck egyébként szimpatikus srác, és noha a Cardinals-tól igazoltuk tavalyelõtt, ízig-vérig philadelphiai, itt született és járt iskolába, így mintha csak hazatért volna.) A másik hõsünk a „kényszerszerzemény”, Bobby Freeman volt. Tegnap új defensive backünk nem csak azzal tette le a névjegyét nálunk, hogy lehúzott egy interceptiont, de két extra pontot is megblokkolt, s a végelszámolásnál éppen ez a két bravúros megmozdulás kellett sovány, 27-25-ös gyõzelmünkhöz.
Egy szó, mint száz, csúnya siker volt, de siker és az 1-1-es mutató még mindig sokkal jobban mutat a 0-2-esnél! Mindeneestre ennél sokkal-sokkal jobb játékra lesz szükség a komolyabb vetélytársak ellen, és az eddig látottak és hallottak alapján nem számítok sok jóra. Egy jó sörre viszont mindenképpen és azt nem én, hanem Mr. Kozlowski fogja fizetni! Bármennyire is szépen játszott ugyanis Ted Dean az elõszezonban, mégsem õ szerezte a futók közül az elsõ touchdownt, hanem a veterán Barnes most a Dallas ellen. Mindjárt kettõt is! Amint újra összefutok a szomszéddal emlékeztetem is õt fogadásunkra.
